Sport

BL-győzelemért igazolt Veszprémbe a dán átlövő

A Telekom Veszprém 2018 március ötödikén tette közzé, hogy 2019 nyarától a dán Rasmus Lauge is a csapatban folytatja.

Új kihívást kerestem magamnak, új környezetet és ingereket, és egy olyan közösséget, amelynek a szellemiségével azonosulni tudok. Mint ellenfél sokszor kerültem szembe a Veszprém csapatával, tetszett a változatos játékuk, a sportszerűség határain belül maradó harciasságuk, ahogy az az atmoszféra is

– mesélte az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Lauge.

Az irányítóként és átlövőként is bevethető kézilabdázó azonban azt is leszögezte, nagy ígéretek helyett azt szeretné, ha játéka beszélne helyette. Azért két célkitűzést csak elárult a szűkszavú skandináv játékos.

Szeretném hozzásegíteni a magyar bajnokcsapatot, úgy is mondhatom, hogy a munkaadómat a Bajnokok Ligája megnyeréséhez, amelynek büszkeségét eddig én sem élhettem át. Küzdelmes hónapok várnak rám, hiszen a dán válogatott is számít rám. Mikkel Hansen, Niklas Landin és velem együtt a többi VB győztes is olimpiai bajnokok szeretne lenni Tokióban.

A válogatottban 18 évesen bemutatkozó Lauge az elmúlt két évben a THW Kiel csapatában kézilabdázott, majd négy szezonon át a   Flensburg-Handewitt együttesében játszott. A 2019-es világbajnokságot megnyerő dán csapat tagjaként bekerült a torna álomcsapatába is.

Kiemelt kép: firo Sportphoto / Christopher NEUN / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik