Nagyvilág

Az egyház ellen is indultak perek zaklatás miatt New Yorkban

Egy törvénymódosítás miatt minden eddiginél több áldozat fordulhat bírósághoz.

A római katolikus egyházat is beperelték New York államban, miután egy szerdán hatályba lépett rendelet a gyermekkori szexuális zaklatás áldozatainak minden eddiginél szélesebb köre számára lehetővé teszi, hogy eljárást indítsanak az akár több évtizede elkövetett bűncselekmények miatt.

Az államban eddig 23 éves korukig nyújthattak be keresetet azok, akiket gyermekkorukban zaklattak, a mostani rendelkezés egy évre eltörli ezt a korhatárt, utána pedig 55 éves korig terjeszti ki. A Reuters szerint szerda délelőttig 85-en perelték be az egyházat, nagy részük papokat vádol azzal, hogy molesztálták őket, az egyházi vezetőket pedig azzal, hogy falaztak ennek.

A pereket indítók között van legalább egy olyan nő is, aki a napokban a börtönben meghalt milliárdos, Jeffrey Epstein érdekeltségei ellen indított pert.

A New York-i főegyházmegye szerdán közölte: számít a perekre, de továbbra is arra biztatja az áldozatokat, hogy kompenzációs programjukat vegyék igénybe, amivel lemondanak azon jogukról, hogy bírósághoz forduljanak. Ennek keretében eddig több mint 66 millió dollárt fizettek ki 335 áldozatnak, amit az egyház ingatlanvagyonára felvett hitelből fedeznek.

Keresetet nyújtottak be az amerikai cserkészszövetség ellen is, a szervezetet azzal vádolják, hogy ezrével alkalmaztak olyan vezetőket, akikről tudni lehetett, hogy gyermekek molesztálásával gyanúsítják őket. A szervezet korábban arra biztatta az áldozgmatokat, hogy éljenek a törvénymódosítás adta lehetőséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik