Sport

Visszalépett a SEHA Ligától a Tatabánya

Korábban megírtuk, hogy a Telekom Veszprém mellett még egy magyar csapat indul majd a SEHA Ligában: újoncként a Grundfos Tatabánya is benevezett. Csakhogy a klub kedden hivatalos honlapján tette közzé, hogy visszalépett a bajnokságtól.

Egyesületünk a szervezőbizottsággal folytatott korábbi tárgyalások alapján ősztől indulni kívánt a fent nevezett nemzetközi bajnokságban, melynek kizárólag szakmai okai voltak. Azt szerettük volna elérni, hogy játékosaink minél több nemzetközi mérkőzésen lépjenek pályára, amellyel biztosított lett volna szakmai fejlődésük. Az NB I.-es felnőttbajnokság, a Magyar Kupa, az EHF Kupa és a SEHA Liga versenykiírásának véglegessé válása után azonban úgy döntöttünk, hogy nem tudjuk vállalni az indulást a SEHA-ligában.

– írja a Tatabánya Facebook-oldala.

A handball-planet.com beszámolója szerint már a csapat helyettese is megvan, első orosz egyesületként a Szpartak Moszkva kerül be az A csoportba.

Kiemelt kép: thinkstockphotos.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik