Közélet

Puzsér: „A bulinegyed a legjobb, ami Budapesttel az elmúlt harminc évben történt”

A bulinegyed a legjobb, ami Budapesttel az elmúlt harminc évben történt – ma már szervesen a főváros arculatához, gazdaságához, kulturális életéhez és turizmusához tartozik. Fájdalmas látni, miként lesz a Momentum egykori liberális fiataljaiból hónapok alatt szocialista segédcsapat, akik a munkásőrök igyekezetével licitálják túl gazdáikat, ha tiltani és erőt demonstrálni alkalmuk mutatkozik

— magyarázta Facebook-posztjában Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt.

Mint írja: a Momentum másfél éve egyedüli pártként szállt szembe a házmestertempóval és kampányolt a bulinegyed mellett a helyi népszavazás előtt, most azonban helyi jelöltjük éppen az éjféli kocsmazárással kampányol.

Nyilván nem ez a legalávalóbb húzása annak a pártnak, amely másfél éve még a „Fidesz egyenlő MSZP” szlogen szellemében határozta meg magát, a NOlimpia-kampány sikere után pedig annak a Karácsony Gergelynek a főpolgármesterségét támogatja, aki a Fővárosi Közgyűlésben a budapesti olimpia megrendezésére szavazott

— teszi hozzá Puzsér.

Frissítés: a Puzsér Róbert által támogatott jelölt, az LMP korábbi budapesti elnöke, Moldován László programjában is szerepel a vendéglátóipari egységek nyitvatartásának korlátozása. Moldován az Élhető Erzsébetváros Egyesület és az Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatásával indul.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik