Tudomány

Megvan a hiányzó láncszem

Az etióp felföldön sikerült azonosítani az emberi beszéd és a majomfecsegés közti evolúciós átmenetet.

A képen látható dzseládapávián (és fajtársai) ugyan az emberekéhez hasonló összetett nyelvvel nem rendelkeznek, azonban kommunikációjuk mégis meglepően hasonló a miénkhez. A Michigani Egyetem tanársegéde, Thore Bergman elmondása szerint a terepmunka során számos alkalommal hitte azt, hogy valaki megszólította – mikor valójában csak a páviánok hangoskodtak.

Ez annak köszönhető, hogy a dzseládapáviánok – más majmokkal ellentétben – a hangképzés közben az ajkaikat is használják, ráadásul az emberi beszédhez hasonló tempóban.


Fotó: AFP

Amennyiben a szó szerint hallható hasonlóság valakit még nem győzött volna meg arról, hogy az emberiség verbális evolúciója is valahogy így kezdődhetett, a tudósok az egészet megfejelik azzal a ténnyel, hogy a főemlősök között a dzseládapáviánok alkotják a legnagyobb számú csoportokat. Nem nehéz a két dolgot összehozni, és arra a következtetésre jutni, hogy az összetett társadalmi együttélés összefügg a komplex kommunikáció képességével.

Az persze továbbra is kérdéses, hogy mi volt előbb. Lehet, hogy a bonyolult hangképzéshez szükséges testi adottságok vezettek el ahhoz, hogy az ember egyes hangformákhoz végül jelentést társított, de az sem kizárható, hogy a növekvő számú csoportok erősödő kommunikációs igénye kényszerítette rá őseinket, hogy értelmesen szólaljanak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik