Kultúra filéző

Aranyáron mérik a jövő húsát a Szigeten

A Sziget egy helyre gyűjtötte a fenntartható ételeket, megkóstolhattuk a marha nélküli marhát is, ami egy szép napon átveszi majd a kolbász helyét. De hogy kerül a műanyag palack az ökofaluba?

Amit meg lehetett írni a Sziget gasztronómiájáról, azt már mindenki megírta korábban, óriási csodákra már nem kell számítani: a legismertebb hazai street foodok mind kint vannak, és az Aldi is grillezi a maga fűszeres csirkéjét. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a fesztivál kimaxolta volna az étkezési lehetőségeket, haladnak a korral és a műanyag nélküli élet felé lépkednek.

És azt kell mondjuk, bárcsak mindenki olyan ütemben haladna, mint a Sziget. Ezerszer többet érne egy műanyagmentes júliusnál, ha az olyan gigavállalkozások, mint ez a fesztivál, példát mutatnának. Elég szemetet termel egy ekkora rendezvény, úgyhogy tök jó, hogy legalább az étkezésnél megteszik, amit lehet, hogy ne terheljük a nyögdécselő Földet. A fenntartható jövő érdekében igyekszik a Sziget az ötven százalékos újrahasznosítási arányt tartani és növelni, bevezették a repoharakat, és elhagyták a szívószálakat is.

Az idén ráadásul egy külön étkezős blokkot különítettek el a zöldebb jövőért, ahol alacsony széndioxid-kibocsátású ételeket ehetünk. Azaz nincs marha, hiszen a bárány mellett nekik van a legnagyobb karbonlábnyomuk

A fenntarthatóságot hirdető részleg a tervek szerint a mobil komposztálóban bontja le az ott termelt szerves hulladékot. Ez mind szuperül hangzik, úgyhogy már csak az a kérdés, hogy a gyakorlatban van-e bármi értelme az ökobüféknek. Ha azt vesszük, hogy a Szigeten már amúgy is mindenhol lebomló étkészletet kötelesek használni a vendéglátósok, a fenntartható ételeket áruló részen pedig ugyanúgy lehet kapni PET palackos üdítőt, akkor inkább csak látszatprojekt. A fesztiválozók sajnos nem veszik figyelembe annyira, hogy mit lehet itt a kukákba dobni, és mit nem, de legalább tényleg eggyel közelebb vagyunk ahhoz, hogy az egész Sziget olyan legyen, mint ez a kis elkülönített, környezettudatos sarok a csónakházaknál.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Nincsenek itt jobb kajáldák, mint máshol, maximum több az egy négyzetméterre jutó vegán és vega food truckok száma. Az igazi pláne pedig, hogy megkóstolhatjuk a Vegan Love Beyond Meat elnevezésű húsmentes húsát, ami forradalmasítani hivatott az étkezést. Ez a növényi alapú proteinforrás Amerikából, azon belül is Kaliforniából érkezett. Ez a termék nem összekeverendő azzal, amikor valami zöldségfasírtot pakolnak a vegánok a hamburgerükbe, hanem tényleg a marha illúzióját kelti. A Vegan Love-hoz pláne passzol a koncepció, hiszen rajtuk eleve érezni, hogy a keményvonalas hamburgerek világából érkeztek, és a klasszikus, megszokott streetfoodos ízeket igyekeznek helyettesíteni. A Beyond Meat célcsoportja nem valószínű, hogy az elkötelezett vegák és vegánok lesznek, de annál jobb alternatíva lehet a húsevőknek. Főleg Amerikában, ahol a marhafogyasztás az amerikai életérzés és az identitás része, aztán csak lesnek, hogy a T-bone steakért cserébe az állatok az enyészetbe szellentik a Földet.

Nálunk is népszerű a marhahús, van már valamiféle hamburgerkultúránk is, szóval bejöhet a Beyond Meat, de egyelőre még csak kuriózum. Nem lehet más, ha ennyire drágán adják. Az hagyján, hogy egy sima hétköznap háromezer a Bartók Béla úton a szendvics, de a Szigeten elkértek érte 4.990 forintot. Igen, kis híján ötezer forintot, ami elég súlyos összeg. Csak úgy, mint a műanyagmentességnél vagy a környezettudatosságnál, itt is egyelőre egy szűkebb, előretervezős réteg engedheti meg magának a zöld életet. Ugyanakkor, ha már rászántuk a pénzt a Beyond Meatre, nem fogunk csalódni. Még a textúrája is a darált hús cafatjaira hajaz, mindent elkövettek a laborban, hogy mind ízében, mind állagában hasonlítson a vörös húsra. Persze nem lesz soha olyan, mint az igazi, de ha egy húsevő tényleg komolyan veszi a bolygó megmentését, és úgy érzi az étkezésével járulhat ehhez hozzá, ráadásul van is pénze, annak nagyszerű opció lesz ez.

Az nem világos, hogy mi alapján válogatták be a zöld blokkba a food truckokat, ugyanolyan ingadozó volt a minőség, mint bárhol máshol a Szigeten. A Vegan Love vitte a pálmát, ez teljesen egyértelmű, de a mellette lévő krumplifánkos, golyós lángosos, a Nyokkó már kilógott a sorból, a rántott csirkés és sajtos pedig pláne.

Annak örülhetünk, hogy itt majdnem minden lebomló, és azt rendesen kezelik, komposztálják, de azzal már emelhette volna a tétet a fenntartható rész, hogy ha nem árul palackos és fémdobozos üdítőt. 

Goffri 1.290 forintért. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Az látszott, hogy nem direkt látogat el ide a közönség, hanem véletlen kötnek ki a Vegan Love-nál vagy a goffrisnál, hiszen máshol szintén kapni vega ételeket. Mint minden évben, most is szomorúan várta az áldozatait a vegán pizza a plexi mögött, és az óriásbucik mellett állt a sajtos tészta. Az a pillanat várat csak magára, hogy az a közönség válassza – és legyen is meg a lehetősége erre – a Beyond Meatet, aki tegnap még a méretes kolbászokra ment rá.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik