Foci

Megszerezte első pontjait a Győr

A Győri ETO a rossz szezonkezdet után 3-1-re győzte le hazai pályán a Honvédot az OTP Bank Liga második fordulójában.

A zöld-fehér alakulat az első körben 2-0-s vereséget szenvedett el a Pakstól, míg a Honvéd hazai pályán gyűrte le az újonc Dunaújvárost.

Izgalmas meccsre lehetett számítani, s az is lett belőle. Az első negyed órában mindkét csapat előtt adódott egy-egy ziccer, de vendég oldalról Vécsei, a győriektől pedig Rudolf hagyta ki a sajátját.

 Fotó: MTI

Nem kellett sokat várni az első gólra sem, hisz húsz perc elteltével Völgyi beadását Priskin váltotta gólra. Hamar jött a válasz is, pár perccel később Youla szintén fejjel volt eredményes. A szünetig nem esett több találat, 1-1-gyel fordultak a csapatok.

A második félidőben inkább a házigazda kezdeményezett, s bár jól tartotta magát a fővárosi együttes, Alcibiade a 73. percben szövegelésért megkapta a második sárga lapját, kiállítása pedig mindent megváltoztatott.

Amint emberelőnybe került az ETO, szinte rögtön tizenegyeshez jutottak, miután Rudolfot buktatták a védők a 16-oson belül. A büntetőhöz a sértett állt oda, s magabiztosan értékesítette azt.

Három perccel később megpecsételődött a Honvéd sorsa, Pátkai meglőtte csapata harmadik találatát, amire a budapesti csapatnak már nem volt válasza.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló

Győri ETO FC-Budapest Honvéd 3-1 (1-1)
Győr, 2500 néző, v: Németh Á.
   
Győri ETO FC: Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Völgyi – Koltai (Andric, 66.), Kamber, Pátkai – Varga R. (Dudás, 87.), Priskin (Kronaveter, 80.), Rudolf

Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Baráth, a szünetben), Ignjatovic, Alcibiade, Mello – Vécsei, Godoy (Hidi, 54.), Nagy G. – Job, Holender (Kapacina, 61.), Youla

gólszerzők: Priskin (19.), Rudolf (76., 11-esből), Pátkai (79.), illetve Youla (27.)

kiállítva: Alcibiade (73.)

sárga lap: Kamber (50.), illetve Mello (18.), Ikenne-King (21.), Alcibiade (40., 73.), Job (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik