Foci

Nagytakarítást tartanak Kaposváron

oláh lóránt (oláh lóránt)
oláh lóránt (oláh lóránt)

Selymes Tibor vezetőedző nyolc játékosra nem tart igényt a Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapatánál. Posza Zsolt maga kérte, hogy engedjék el.

Az új vezetőedző az elmúlt napok felmérései, tesztjei, az egymás közötti játék, illetve az őszi szezon hat-nyolc mérkőzésének megtekintése után tett javaslatot az átalakítás első lépésére, a keretszűkítésre. Selymes Tibor megítélése szerint nyolc labdarúgó, Ranilovic, Jánvári, Oláh, Babic, Pavlovic, Major, Waltner és Addo nem tudja segíteni a csapat munkáját a kiesés elleni harcban, így a szakmai stáb nem tart rájuk igényt a továbbiakban – olvasható a rakoczifc.hu-n.

A keret megmaradt tagjai hétfőn utaznak el a debreceni erőnléti edzőtáborba, ahová a kapus Posza Zsolt sem megy, mivel vagy alacsonyabb osztályban folytatja a karrierjét, vagy szögre akasztja a stoplist.

További változások is várhatók az elkövetkező napokban.

Egy érkező is van már, a szlovén kapus, Safet Jahic szerződést bontott a másodosztályban szereplő Zalaegerszeggel és Kaposvárra igazolt. A tervek szerint 23 fővel vág neki a tavasznak a Rákóczi, ebből 20 mezőnyjátékos lesz és 3 kapus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik