Közélet

Fideszesek küzdenek a polgármester-jelöltségért Szarvason

A helyi szervezet leszavazta a jelenleg regnáló Babák Mihály újrázását, és egy fideszesként bejutott képviselő is elindul függetlenként.

Fideszes belharc robbant ki az önkormányzati választás előtt Szarvason – írja az Index.

Röviden összefoglalva a történet annyi, hogy a várost 21 éve vezető fideszes Babák Mihállyal szemben egy másik politikus polgármester-jelöltségét támogatja a kormánypárt helyi szervezete az őszi önkormányzati választáson: Hodálik Pál alpolgármesterét, aki egy júniusi szavazáson 8:4 arányban aratott győzelmet a regnáló polgármesterrel szemben. Harmadikként a két évvel ezelőtt fideszes színekben képviselői mandátumot szerzett Babák Zoltán is bejelentette, hogy elindul függetlenként.

Az Index megjegyzi, hogy a helyi szervezet júniusi szavazása nem végső álláspont, a párt központi vezetése dönthet úgy, hogy Babák Mihály újrázzon, és meg nem erősített információk szerint ezt a döntést meg is hozták azóta. Babák Zoltán pedig azt mondja, hogy nem párttag, de amikor két éve megkeresték, hogy induljon a Nemzeti Fórum-Fidesz-KDNP koalíció színeiben, elvállalta.

Hodálik Pál a portállal annyit közölt, hogy hamarosan hivatalosan is kiderül, ki lesz a Fidesz jelöltje Szarvason, Babák Mihály pedig nem reagált. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik