Belföld

Amerika nyomást helyezett az Orbán-kormányra Putyinék bankja miatt

Erős diplomáciai nyomást helyezett az amerikai kormány az Orbán-kabinetre az orosz dominanciával működő Nemzetközi Beruházási Banknak (IIB) adott széles körű jogosítványok és mentességek miatt, írja a Népszava egymástól független forrásokra hivatkozva.

A lap emlékeztet, a kormány és az IIB közötti szerződés alapján a bankot adó- és járulékmentesség, elnöki rezidencia illeti meg, az intézet dolgozóinak pedig diplomáciai mentesség is jár, továbbá a bank teljes mentességet kap a magyar pénzügyi felügyeleti szervek és egyéb hatóságok ellenőrzései alól.

Az erős orosz érdekeltség miatt több kormány is aggódik, és elsősorban a banknak adott diplomáciai kedvezményeket szeretnék szűkíteni, illetve nagyobb hatáskört adnának a magyar hatóságoknak a bank ellenőrzésében.

A Népszava úgy tudja, az egyik kompromisszum az lehet, hogy a csúcsvezetőkön túl a bank tisztviselői „csak” a szolgálati útlevélnek megfelelő kedvezményeket kapják majd, tehát csak a bank közvetlen ügyeinek intézésekor jár nekik a diplomáciai mentesség.

Mi úgy látjuk, a magyar kormány nyitott ezekre az ügyekre. A téma szóba került Szijjártó Péter külügyminiszter legutóbbi washingtoni látogatásán is, valamint a David B. Cornstein amerikai nagykövettel folytatott rendszeres megbeszélésein. A magunk részéről szeretnénk napirenden tartani az ügyet

– nyilatkozta az egyik diplomáciai forrás.

Mások viszont attól tartanak, hogy a magyar fél csupán az időhúzásra játszik és csak arra vár, hogy a bank jövőre teljes üzemmódban működhessen a volt Eximbank-székházban.

Kiemelt kép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik