Belföld

Duna TV: idén nem lesz Autonómia

Nem indul el idén karácsonykor a Duna Televízió új, Autonómia nevű műholdas csatornája - közölte Cselényi László, a közszolgálati médium elnöke.

A táraság a napokban visszavonta az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmét, nehogy a médiahatóság a hiányzó adatok folytán visszautasítsa azt – közölte az elnök. Mint mondta, a dokumentációból egyetlen irat hiányzik: ez a médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának döntése, amellyel hozzájárul az új csatorna indításához.

Korábbi közlések októberre jósolták az ORTT döntését a kérdésben, utalva arra, hogy a kuratórium a jövő hónap elején tartja a nyári szünet utáni első tanácskozását. Az MTI a Duna Televízió több vezetőjétől úgy értesült, hogy legkorábban egy hónap múlva ülhet össze a testület.

A Duna Televízió elnöke áprilisban jelentette be, hogy két új adó indítását tervezik; a menedzsment augusztus elején nyújtotta be az Autonómia elnevezésű, kisebbségekkel foglalkozó műholdas csatorna dokumentációját az ORTT-hez. Mindez azt jelenti, hogy a tervek ellenére várhatóan nem indul új közszolgálati tévécsatorna az idén Magyarországon; a Magyar Televízió hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy forráshiány miatt későbbre halasztják információs adójuk ez évre tervezett startját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik