Nagyvilág

Orbánék szerint nem Rákositól, hanem a Bibliából származik a tusványosi gondolata

Lakner Zoltán politológus szúrta ki, hogy Orbán Viktor egyik tusványosi gondolata egyszer már elhangzott a magyar politikában, mégpedig Rákosi Mátyástól.

Orbán mondata így hangzott:

úgy éltük meg az elmúlt kilenc-tíz évet, hogy az egyik kezünkben ott volt a kőműveskanál, a másikban pedig a kard.

Rákos pedig anno úgy fogalmazott:

sajnos, a magyar reakció rákényszerít bennünket arra, hogy csak az egyik kezünkben legyen építő szerszám és a másik kezünkben kardot, vagy egyéb védő – és ha szükséges – támadó fegyvert tartsunk.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke erre hétfőn kiadott egy közleményt, melyben azt írja, javasolják Lakner Zoltánnak, hogy a „Rákosi összes művei” mellé a Bibliát is tegye oda éjjeliszekrényére, és mellékelt egy részletet is a Bibliából:

a kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala, a kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének. (Nehémiás 4,17-18)

Orbán rossz filozófus, hazug politológus, de sikeres reklámszakember volt Tusványoson
Három célja volt a tusványosi beszéddel. Kettőben elbukott, de a harmadik sikeres lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik