Nagyvilág

Beismerte tettét a caracali rém, aki megölt egy 15 és egy 18 éves lányt

Beismerte, hogy megölt egy 15 és egy 18 éves lányt az a 66 éves caracali férfi, akit szombaton vett őrizetbe a román rendőrség - közölte vasárnap a gyanúsított ügyvédje.

A férfi legutóbb a héten ölt meg egy 15 éves lányt. Az eset megdöbbenést váltott ki egész Romániában, és felmerült az alapos gyanú, hogy a hatóságok sorozatos mulasztást követtek el, lassan nyomoztak, és megmenthették volna az áldozat életét. A 18 éves lány eltűnését áprilisban jelentették be.

A férfi először tagadta, hogy bárkinek kioltotta volna az életét, vasárnap azonban a hatóságok több bizonyítékot találtak ellene. Először megkapták azt a telefont, amelyről a 15 éves lány csütörtök délelőtt többször hiába kért segítséget, mivel a rendőrök csak 19 órával később érkeztek meg abba a házba, ahol feltételezhetően fogva tartotta a lányt. Áprilisban ugyanarról a környékről egy másik 18 éves lánynak is nyoma veszett kísértetiesen hasonló módon, mindketten autóstoppoltak, így ültek be a férfi autójába.

A hatóságok a férfi házának udvarán emberi csontokat találtak, autójában pedig a szerdán elrabolt 15 éves lány DNS-mintáját is megtalálták. A férfi ezután tett beismerő vallomást védőügyvédje szerint.

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Az ügyészség vasárnap közölte, hogy a nyomozásnak nincs vége, hiszen a férfi házának mintegy 2500 négyzetméteres udvarán számos roncsautó alkatrész és egyéb hulladék található, ami megnehezíti a bizonyítékok gyűjtését. Azzal is számolnak, hogy a férfi nemcsak a háza környékén próbálta elrejteni a holttestek maradványait. Azt sem tartják kizárnak, hogy egyéb bűncselekményeket is elkövetett. A jelek szerint egyedül követte el a gyilkosságot, de nem kizárt, hogy tettestársa is volt.

A férfi korábban autószervizt működtetett, és taxisofőrként is dolgozott. Felesége és gyermeke Olaszországban él, így már jó ideje egyedül volt.

A román média szerint korábban a férfit kitiltották Olaszországból szexuális bűncselekmény elkövetése miatt.

Az ügy nagy felháborodást váltott ki Romániában, főleg a hatóságok mulasztása dühítette fel az embereket, hiszen a 15 éves lány háromszor is felhívta a segélyhívó számot, elég sok információt megadott arról a helyről, ahol fogva tartották.

Klaus Iohannis román elnök már pénteken részletes tájékoztatást kért az ügyben, és közölte, a hatóságok intézkedésének módja a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén is napirendre kerül. Viorica Dancila miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy intézményközi munkacsoportot állít fel a hatóságok válsághelyzeti reakcióidejének lerövidítésére. Azt is kijelentette: fontolgatja egy népszavazás kiírását arról, hogy járjon-e szigorúbb büntetés az olyan bűncselekményekért, mint a gyilkosság, a nemi erőszak vagy a pedofília.

Szombat este Bukarestben és Románia más településein is több ezer ember vonult az utcára és kormány lemondását követelték.

Kiemelt kép: Daniel MIHAILESCU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik