Belföld

Pozsonyban ragadtak a Ryanair Budapestre tartó utasai

Rendesen pórul jártak azok a nyaralók, akik a Ryanair Amman és Budapest között közlekedő járatával akartak hazajönni szombaton késő este. Az egyik utas az Indexnek mesélte el, hogy a Jordániából érkező gépnek a menetrend szerint 23 óra előtt 5 perccel kellett volna landolnia Ferihegyen, de a viharos időjárás miatt a gépet Pozsonyba irányították, majd azt ígérték az utasoknak, hogy buszokkal szállítják át őket Budapestre.

A buszok azonban nem érkeztek meg, és az utas szerint a pozsonyi reptér információs szolgálata nem tudott arról, hogy a Ryanair buszos szállítást kért a landolás után, sőt a légitársaság illetékeseit sem tudták elérni. A pozsonyiak ettől függetlenül, önszorgalomból, próbáltak saját maguk buszt keríteni, de nem sikerült.

Az olvasó azt mondta az Indexnek, hogy végül mindenki egyénileg igyekezett hazajutni, többen kisgyerekkel. Volt, aki bérelt autóval, más pedig taxival. Jó páran vonatra szálltak, ők egy kicsivel rosszabbul jártak, mint a társaik, ugyanis a budapesti Keleti pályaudvarra tartó szerelvény csak fél órás késéssel indult el vasárnap hajnalban.

Kiemelt képünk illusztráció, Europress/Nicolas Economou/NurPhoto 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik