Sport

„Nagy szerencsénk volt” – magyar pólósok a tragikus koreai éjszakáról

Ahogy arról reggel írtunk, két dél-koreai állampolgár meghalt, többen megsérültek, köztük a kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő sportolók is, amikor összeomlott egy éjszakai klub galériája. A szórakozóhelyen magyar sportolók is ott voltak, de mindenki szerencsésen el tudta hagyni a helyszínt.

Tragédia a vizes vb-n, nincs magyar áldozat
Egy kvangdzsui éjszakai klubban ketten meghaltak, többen megsérültek.

Az M4 Sportnak Leimeter Dóra és Gurisatti Gréta is megszólalt: előbbi szerint a magyarok egy kupacban voltak, így kisebb sérülésekkel meg tudták úszni az esetet.

Azt vettük észre, egyszer csak elkezdtünk zuhanni. Szerencsére voltak, akik fent maradtak és meg tudtak minket fogni. Azt gondolom, nagyon gyorsan tudtunk reagálni és elsők között voltunk, akik kimentek

– mondta Leimeter.

Gurisattei elmondta, az egyik zeneszámra elkezdtek ugrálni az emberek, akkor történt a baj. Szerinte óriási szerencséjük volt, hogy megúszták kisebb horzsolásokkal.

Nagy szerencsénk volt, hogy a Nusival (Illés Anna) félig egy vaslécen álltunk, így csak az egyik lábunk csúszott le, és a többieket gyorsan fel tudtuk húzni, így nem lett nagyobb baja senkinek. Első reakciónk az volt, hogy azonnal menjünk ki. Olyan hangos volt a zene, hogy sokaknak fel se tűnt, hogy mi történt, és még a tömeg előtt ki tudtunk jutni

– mondta Gurisatti.

Kiemelt fotó: Justin Heiman/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik