Sport

Újabb magyar úszó szerzett olimpiai kvótát a vizes vébén

Bohus Richárd 50 méter háton, Sztankovics Anna pedig 50 méter mellen jutott az elődöntőbe, míg Kalmár Ákos 1500 méter gyorson teljesítette az olimpiai A-szintet a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek hetedik napján.

Három számban öt magyar versenyző volt érdekelt az előfutamok során, elsőként Bohus Richárd és Balog Gábor 50 méter háton ugrott vízbe, mindketten az utolsó futamba kaptak helyet, előbbi 25.12-vel a 14. helyen továbbjutott, utóbbi 25.29-cel, három századdal kicsúcszva az elődöntőből a 18. lett. A futam után úgy nyilatkoztak, az egész világbajnokságról elmondható, hogy az indítóbírók nincsenek a helyzet magaslatán, sokat kivárnak, ami főként a hátúszóknak okoz nehézségeket.

Ezt követően Sztankovics Anna 50 méter mellen 31.13 másodperces idővel a 12. helyen jutott az elődöntőbe.

Nagyon örülök, mert ebben a szezonban sokszor éppen csak lemaradtam a továbbjutásról. Az elődöntőben szeretnék jobbat úszni, mint az országos csúcsom (31.05 másodperc), de a legfontosabb, hogy élvezzem a versenyt, hiszen az első világbajnoki középdöntőm lesz

– nyilatkozta a magyar versenyző.

Férfi 1500 méter gyorson Kalmár Ákos és Gyurta Gergely képviselte a magyar színeket, előbbi a 800 méter után jelezte, nagyon szeretné a leghosszabb medencés távon megúszni az olimpiai szintet és ez sikerült is neki, századra pontosan olimpiai kvótát érő idővel, 15:00.99 perces teljesítménnyel ért célba, amivel a 12. lett, azaz nem jutott döntőbe. Gyurta Gergely 15:14.20-as idővel a 20. helyen zárt.

Most minden a kezem alá játszott, az, hogy századra megúsztam az A-szintet fantasztikusan jó dolog, bár nyilván még boldogabb lennék, ha sikerült volna 15 perc alá menni, mert ezt is szerettük volna elérni, de így, hogy megvan az A-szint, emiatt annyira nem bánkódom. Jövőre az olimpián szerintem el fogom érni, ha minden jól megy, és nem szorítanak ki a csapatból

– nyilatkozta Kalmár Ákos.

Elégedett vagyok, egy éve 15:35-öt jöttem reggel, most 15:14-et, bár nyilván jó lett volna Ákossal menni, mert ő századra megúszta az A-szintet, azaz nagyon tudta, mit csinál. Én amiért jöttem, sajnos nem értem el, mert a nyílt víziben szerettem volna valami szép eredményt. Azóta ezerszer végigfuttattam magamban az egészet, de csak kínzom magam azzal, ha azon pörgök, hogy mi van, ha nem indulok meg, mert ha esetleg lehajráznak, akkor meg az lenne, hogy miért nem próbáltam meg. Így alakult, tanultam belőle, megyek tovább

– mondta Gyurta.

A közép-európai idő szerint 13 órakor kezdődő program során a 100 méter pillangó döntőjében Milák Kristóf, a 200 méter hát fináléjában pedig Hosszú Katinka és Burián Katalin lesz érdekelt.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik