Belföld

Ölni ment az áruházba a kecskeméti vadász

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt indítványozta a letartóztatását annak a 75 éves férfinek, aki szerda délután le akarta lőni a volt élettársát a kecskeméti Alföld Áruház egyik üzletében.

A vadász délután négy körül jelent meg a volt élettársa munkahelyén, és a magával vitt, átalakított sörétes lőfegyverét a nőre fogta. A nő a pult mögé bújt, eközben egy az üzletben tartózkodó férfi a támadó fegyvert tartó kezét lefogta és dulakodni kezdtek. A nő a volt élettársa korábbi fenyegetései miatt magánál tartott gázsprayvel próbálta a támadót leszerelni. Dulakodás közben a támadó egy nem célzott lövést adott le, a lövedékek az üzlethelyiség egyik polcába csapódtak, személyi sérülést nem okoztak.

A nyomozók a fegyveres támadót előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A főügyészség az őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozta a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt, és azért, mert az élet elleni bűncselekmény hosszabb szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított megpróbálna megszökni vagy elrejtőzni a hatóságok elől.

De többek közt attól is tartani kell, hogy a vadász a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást. A gyanúsított a vele szemben zaklatás vétsége miatt korábban indult nyomozás alatt követte el a mostani bűncselekményt, ezért esetében a bűnismétlés  veszélye is reálisan felmerül. Letartóztatásáról az illetékes nyomozási bíró a mai napon dönt.

Frissítünk!

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a 75 éves kecskeméti férfi letartóztatását. A bíróság határozatával szemben a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik