Kultúra

Felesége szerint Sas József betegsége rosszabb, mint a rák

Egy héttel ezelőtt írtuk meg, hogy saját felelősségére távozik a kórházból Sas József.  A humorista négy hónapot töltött bent, miután márciusban Thaiföldről kellett hazahozni súlyosbodó egészségügyi állapota miatt, majd azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy kétoldali agyvérzése volt.

Nagyon lassan gyógyul Jóska… Még az orvosok sem tudják, mire számíthatunk. Az igazság az, hogy ez a betegség rosszabb, mint a rák. Mindent megteszek érte, hogy amíg velem van, addig szép, tartalmas napjai legyenek. Zenét hallgatunk, filmeket nézünk, nyaraláson készült fotókat, videókat kerestünk elő, elvagyunk. Szellemileg teljesen friss a férjem, de néha kicsit összezavarodik, és hirtelen nem tudja, hol van vagy hogyan került haza. A múltkor például azt kérdezte tőlem, miért nevezték át az utcát, ahol lakunk, pedig nem történt ilyen. Persze, ez nem vészes, nagyon örülnék, ha ez lenne a legnagyobb gondunk

– mondta el a Blikknek Sas felesége.

Sas József: Hiszek a felépülésben
Januári sztrókja után lassan gyógyul.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik