Az idén júliusi 52,3 százalékos érték csupán 0,3 százalékponttal marad el az előző három év átlagos júliusi mutatójától. Az MLBKT szerint mindez kedvező előjel lehet a feldolgozóipari teljesítmény jövőbeni alakulását illetően. Ugyanakkor az éves időszakok összehasonlítása továbbra is azt tükrözi, hogy az év első hét hónapjának átlagos teljesítménye az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent.
A júliusi kedvező fordulat hátterében a jelentős növekedést mutató új megrendelések állnak. A rendelési index értéke júliusban 60,1 százalék volt, ami 11,9 százalékpontos emelkedés júniushoz képest. A júliusi beszerzések bár továbbra is kisebb csökkenést mutatnak, indexük 48,7 százalék, igyanakkor megindult a termelési mennyiség növekedése, melynek indexe 50,2 százalék.
Kedvező a beszerzési árak növekedési ütemének további folyamatos csökkenése. A beszerzési árak index 50,8 százalék, ami 7,2 százalékponttal kisebb áremelkedésről tanúskodik, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási index immár több mint egy éve folyamatosan csökkenést jelez. A júniusi lassuló csökkenést követően viszont júliusban ismét gyorsult a foglalkoztatás csökkenése.
A feldolgozóipari ágazatok közül, hasonlóan az előző hónaphoz, a legnagyobb növekedést a 61,1 százalékos élelmiszeripari index mutatta. Az Üzleti Jelentések száz feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében havi rendszerességgel végzett kérdőíves információgyűjtésen alapul. A válaszok az előző hónaphoz viszonyított változást jelzik, a mutatót a válaszok egymáshoz viszonyított arányából számolják.
Az index 100 százalékos értéke azt jelzi, hogy minden vállalat növekedésről számolt be, 50 feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.