Belföld

Kizárták a Kispestet

Lezárulni látszik egy hosszú ideje húzódó ügy. Tornyi Barnabás csütörtökön sem kapta meg a Kispest Honvédtól a neki járó 40 millió forintot, és ezért a Magyar Labdarugó Liga (MLL) a NB II-be száműzte a csapatot.

Tornyi Barnabás 2004 márciusában pert nyert az egyesület ellen, s a fővárosi ítélőtábla jogerős döntése szerint 29 millió 400 ezer forint illette volna meg. Az edző nem kívánta részletezni, hogy ez a pénzösszeg pontosan milyen tételekből tevődött össze.

A vezetőedzőt az időközben tulajdonos- és névváltozáson átesett csapatot akkor működtető kft. vezetése 2001. április 11-én menesztette. Az indoklás szerint szerződésszegés miatt állították fel a kispadról. A szakember bíróságra vitte az ügyet: a pert első fokon elvesztette, ám másodfokon neki adtak igazat.

A liga fellebbviteli bizottsága úgy döntött, hogy még júniusban ügyvédi letétbe kellett helyeznie az egyesületnek a Tornyi Barnabásnak – kamatokkal együtt – járó 40 millió forintot. A liga elnöke szerint azonban a klub nem szabadította fel az összeget. Az MLSZ, majd az MLL testületének döntése a nyáron már kötelezte a Honvédot, hogy fizessen, különben egy osztállyal lejjebb kap besorolást, ugyanakkor a csapat – az általa kért ügyészségi vizsgálat végéig – “időt kapott”, egyúttal letétbe helyezte az immár negyvenmillió forintra növekedett összeget. Utolsó esélyként a múlt héten öt nap haladékot kapott a Honvéd,, hogy rendezze tartuzását Tornyi felé. Ezt sem teljesítette azonban a nagy múltú csapat, amelyet emiatt száműztek az élvonalból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik