Sport

Ez a magyar szinkronúszás eddigi legjobb vb-eredménye

A magyar csapat a 12. helyen végzett a szinkronúszók szabad kombinációs versenyszámának döntőjében a kvangdzsui világbajnokságon, írja az MTI. A szombati, 12 együttest felvonultató fináléban az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes 77,9333 pontot kapott gyakorlatára.

A magyar csapat először jutott be a világbajnoki döntőbe.

A számos emelést és dobást is tartalmazó kűr után a vegyes zónában a csapat tagjai elmondták, nagyon örültek annak, hogy javítottak pontszámukon. Hozzátették, ez a kedvenc számuk, hiszen külön csapatrészek és párosgyakorlatok is helyet kapnak az előadásban. Abban is egyetértettek, hogy a világbajnokság még inkább közelebb hozta egymáshoz az együttes tagjait.

Natalija Taraszova szövetségi kapitány azt követően, hogy egyenként gratulált minden tanítványának, elmondta, a kűr elején elkövettek egy apró hibát, de ezt leszámítva minden rendben volt.

A lányok nagyon keményen dolgoztak, és a legjobbjukat nyújtották. Óriási élmény volt ez számukra, és biztos vagyok benne, hogy ez motiválja majd őket a jövőben. Nagyon fiatalok, tanulnak még minden egyes versenyből

– hangsúlyozta.

„Idén elsősorban a csapatra koncentráltunk, jövőre viszont a párosra fektetjük a hangsúlyt az olimpiai kvalifikáció reményében. Nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok, ezért a következő szezon kemény lesz. Minél több versenyre kell járnunk, figyelnünk a visszajelzéseket, a bírák véleményét, akkor tudunk folyamatosan fejlődni” – tette hozzá a szakvezető.

A döntő egyik érdekes kérdése az volt, hogy a favorit oroszok milyen gyakorlatot mutatnak be, ugyanis a selejtezőben egy kisebb baki történt: megfeledkeztek egy szabályváltozásról, ami miatt kicsúsztak az időlimitből, ezért egy kerek pontot levontak tőlük. Ugyanakkor így is elsők voltak, de csak bő fél ponttal előzték meg a kínaiakat.

Az oroszok végül nem bízták a véletlenre a dolgot, és gyakorlatilag tökéletes kűrrel, hihetetlenül magas, 98,0000 ponttal diadalmaskodtak.

Vizes világbajnokság, szinkronúszás

1. Oroszország 98,0000 pont
2. Kína 96,5667
3. Ukrajna 94,5333
…12. MAGYARORSZÁG 77,9333

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik