Tudomány

Új fajt azonosítottak egy dinoszaurusz gyomrában

Egy eddig ismeretlen gyíkfajt azonosítottak a kis méretű repülő dinoszauruszok, a Microraptorok egyik megkövesedett példányának gyomrában – írja az MTI. A faj a kréta kor hajnalán élt.

A négyszárnyú Microraptor a legkisebb húsevő dinoszauruszok közé tartozott, a most vizsgált egyedet 2005-ben fedezték fel az északkelet-kínai Liaoning tartományban. A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai egy csaknem teljes gyíkfosszíliát találtak a dinoszaurusz gyomrában.

A hüllőt szokatlan fogazata és csontozata különbözteti meg a korai kréta időszakból ismert gyíkfajoktól.

Co Csing-mej, a csapat tagja szerint a Microraptorról ma már tudják, hogy emlősökkel, madarakkal, halakkal és gyíkokkal táplálkozott. A mostani a negyedik dokumentált eset, amikor gyomortartalommal együtt fedeztek fel egy kövületet.

Fotó: iStock

A gyík állapotából a kutatók arra következtetnek, hogy a ragadozó egészben, fejjel előre nyelte le. Ez azt sugallja, hogy a dinoszaurusznak kezdetleges emésztőrendszere volt, és a mai húsevő madarakhoz, illetve gyíkokhoz hasonlóan táplálkozott.

Az ürülék- és csontfosszíliákkal ellentétben a megkövesedett gyomortartalom közvetlen módon segít megérteni az érintett faj táplálkozását. Co szerint a ragadozók és a zsákmányállatok közötti kapcsolat feltárása hozzájárul az egész ökoszisztéma alaposabb megismerésében.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik