Belföld

Tizenegyen mondtak fel egy káposztásmegyeri óvodában

Tizenegyen mondtak fel az év végeztével a káposztásmegyei Bőrfestő Óvodában, írja az Újpesti Hírmondó. Az óvodából annak alapító pedagógusai távoztak, egyikük szerint a távozás oka, hogy új vezetőt neveztek ki az intézmény élére. Két olyan mesterpedagógus is volt köztük, aki órási szaktudással is rendelkezik.

Az új vezető másfél éve került be az óvodába, most tavasszal nevezték ki igazgatónak, miközben még mindig Pedagógus 1 minősítéssel rendelkezik.

A testületből egy dajka is kilépett, ő azonnali nyugdíjazás mellett döntött.

Sokak szerint az új vezetővel más pedagógiai szemléletmód érkezett az óvodába, egy volt dolgozó arról számolt be, hogy „az új vezetőnek fontosabb volt a Spar-kuponok meg műanyag mosószeres flakonok összegyűjtése, mint az új köznevelési törvénynek való megfelelés, felkészülés”.

(via hvg.hu)

Frissítünk!

Az ujpest.hu cikke szerint szándékos rémhírterjesztés zajlik, a valóság pedig az, hogy a jelenlegi vezető nyugdíjba vonulása miatt vezetői pályázatot írtak ki januárban, a felhívásra hárman adtak be pályázatot. A cikk szerint a vesztes pályázók nem tudtak beletörődni vereségükbe, májusban bejelentették felmondásukat, egyikük pedig erre biztatta az őt támogató kollégáit is. Egyikük Dunakeszire, másikuk a XV. kerületbe ment dolgozni július végével, május óta pedig két óvodapedagógus a XIII. kerületbe ment, van, aki pályaelhagyó lett, illetve vidéki lakhelyén talált állást, hárman pedig a kerület más óvodájába kérték áthelyezésüket. Az intézményben egy üres pedagógusi álláshely volt, egy pedig a vezető nyugdíjazása miatt üresedett meg. Május eleje óta tíz óvodapedagógust vettek fel, így jelenleg két üres álláshely is van, ezekre pedig több pályázó is jelentkezett, így nem fenyegeti veszély a szeptemberi kezdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik