Élet-Stílus

Nem bízunk a kozmetikai cikkekben

A kozmetikai cégeket lassan a profiton kívül semmi más nem érdekli, pedig oda kellene figyelniük arra, hogy reklámjaik hihetőbbek legyenek.

Pedig ezzel a mentalitással komolyan veszélyeztetik a saját létüket is, hiszen egyre több vásárló legyint rá a kozmetikumok reklámjára, mondván abban semmi hihető nincs. Szakértők szerint a kozmetikai cégek legfontosabb feladata most az, hogy visszaszerezze a vásárlói bizalmát, erre pedig két lehetősége is van: csakis a gyártó állapíthat meg pozitívumokat a termékéről, a későbbiekben a marketinggel foglalkozó cégeknek csak és kizárólag ezekhez az állításokhoz kell tartaniuk magukat.

A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy reálisabbá válnak a reklámfilmekben elhangzó ígéretek. Ezzel a gyártók elérhetnék, hogy a fogyasztók végre ne elforduljanak termékeiktől, hanem éppen hogy ellenkezőleg, visszataláljanak kedvenc márkáikhoz. Marketingszakértők javasolják, hogy a kozmetikumokat gyártó cégek tegyenek le végre arról a stratégiájukról, hogy olyasmiket sejtetnek a kisfilmekben, amit a termék nem képes valóra váltatni. Emellett úgy vélik, a cégeknek ki kellene aknázniuk a közösségi média nyújtotta lehetőségeket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik