Közélet

Tüntetők nyertek pert az Origo ellen

A kormánypárti portál azt sugallta róluk, hogy egyházi vezetők megtámadásában vettek részt.

Jogerősen pert nyert az Origo ellen az a két civil tüntető, akiket hamis színben tüntetett fel a kormánypárti portál, amikor az Országgyűlés alakuló ülése napján tartott tiltakozó megmozdulásról számolt be – közölte a demonstrálókat képviselő Társaság a Szabadságjogokért.

Az Origo „Mélypont: A kormányellenes tüntetők egyházi vezetőket köpködtek le” címmel számolt be a 2018. május 8-i eseményekről, az írást pedig olyan fotóval illusztrálta, amin a két tüntető felismerhető volt. Bár ők a tüntetésen valóban részt vettek, az egyházi vezetőkkel szembeni atrocitásról csak a tudósításokból értesültek. Képviseletükben jó hírnév sérelme miatt indított eljárást a TASZ az Origoval szemben.

Az első fokon eljáró törvényszék a keresetet elutasította, elsősorban arra hivatkozva, hogy a cikkben nem nevezték meg a két tüntetőt személyesen az atrocitások elkövetőiként. A másodfokon eljáró ítélőtábla azonban jogerős ítéletében a TASZ ügyfeleinek adott igazat, megállapítva, hogy a cikkhez fűzött kép és annak aláírása, valamint a szöveg értelmezése is azt sugallja, hogy ők is részt vettek az egyházi vezetők megtámadásában.

Az Origót fejenként 300 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezték. Bodrogi Bea, a TASZ jogásza szerint a bíróság kimondta: a kormányt kritizáló civil szervezetek, aktivisták, jelen esetben pedig a tüntetésen résztvevők önkényes és szándékos lejáratása nem része a sajtószabadságnak. Megfontolják azonban felülvizsgálati kérelem benyújtását, mert a bíróság elmulasztotta kötelezni az Origót a kép eltávolítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik