Élet-Stílus

Elsírta magát a mozgáskorlátozott férfi, miután 13 órát kellett eltöltenie egy repülőgépen

Nem jött a megrendelt segítség.

Quamer Khaliq júniusban Floridába utazott 11 éves kislányával, hogy megmutassa neki a Disney World-öt. A brit férfi 6000 fontot (több mint 2 millió forint) fizetett az útért. Az álomnyaralás vége azonban inkább rémálomszerű volt.

Orlandóból a Thomas Cook Airlines járatával utaztak Manchesterbe. Mivel Khaliq mozgáskorlátozott, már több mint másfél órával a többi utas előtt el kellett foglalniuk a helyüket a gépen. Kilenc órás repülés után még két órán át nem szállhatott ki a gépből, így összesen közel 13 órát ült egy helyben, a kislánya pedig mellette.

A brit apa a DisabledHolidays.com-on keresztül foglalta az utat, a szolgáltatás része lett volna, hogy amikor Manchesterbe érkeznek, egy speciális segítő eljuttatja a férfit a poggyászként feladott kerekesszékéig. Amikor a repülő leszállt, az összes utas elhagyta a gépet, majd a legénység valamennyi tagja is követte őket. A férfi és a kislány végignézte, ahogy a takarítók kitakarítják a fedélzetet, és hiába kérdezte meg mindenkitől Quamer Khaliq, mikor jön a speciális segítő, nem kapott választ.

Amikor később a repülőre felszállt a céghez nemrég felvett légiutas-kísérők egy csoportja, hogy oktatásban vegyenek részt, Khaliq üvöltött dühében, és azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a tűzoltókat, hogy mentsék őt ki.

Innen már csak további 30 percet kellett várnia, hogy – miután közölték, hogy elkeveredett a kerekesszéke – egy másik tolókocsit szereztek neki, és lejuttatták a gépről. A férfi a Manchester Evening News-nak elmondta: volt olyan pillanat, amikor elsírta magát. Legjobban az bántotta, hogy a lányának mindezt végig kellett néznie. A kislány, amikor végre hazaértek, bezárkózott a szobájába, és egy jó ideig nem jött ki onnan.

 

Kiemelt kép: istock (illusztráció)

A repülőgépen felejtették a nőt – tök sötétben ébredt
Az Air Canada járatán ülő nő telefonja pedig lemerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik