Élet-Stílus

Három próbálkozás után már esélytelen teherbe esni?

Nem valószínű, hogy teherbe eshet az a nő, akinél három ciklus után is sikertelen a mesterséges megtermékenyítés – állítják amerikai orvosok.

Az Amerikai Reproduktív Orvoslási Társaság Denverben tartott konferenciát, ahol ismertették egyik frissen elkészült tanulmányuk eredményeit is – számol be a Borsa.hu. Eszerint kicsi a valószínűsége a teherbe esésre azoknak a nőknek, akiknél három egymást követő ciklusban sikertelen maradt a mesterséges megtermékenyítés. A szakértők rámutatnak, hogy az első IVF-es beültetés során általában kevés terhesség marad meg, ezek száma a második ciklusban emelkedik, ám a harmadik ciklusban már nem.

A kutatásvezető, Barbara Luke mutatott rá, hogy a harmadik sikertelen próbálkozás után a sikeres terhesség esélyei rohamosan csökkennek. Ezt a kutatók a 2004-2008 közt begyűjtött adatok elemzése után állítják: ebben az ötéves periódusban összesen 300 ezer nőnél végeztek 500 ezer IVF-ciklust, melyből 171 327 gyerek született. A terhességek 36%-a az első próbálkozás, 48%-a a második és 53%-a a harmadik IVF-ciklusban. A szakértő hozzátette ezt követően már nagyon kis eséllyel estek teherbe a próbálkozók, de még ez sem jelenti azt, hogy ezeknek a nőknek fel kéne adniuk.

Barbara Luke szerint ilyen esetekre megoldás lehet a dajkaanyaság vagy az adományozott petesejt felhasználása.

AJÁNLOTT LINKEK:

A harmadik után nincs esély? (Borsa.hu)
Babaszoba (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik