Belföld

13 évet kapott az unokahúgát megfojtó zalai férfi

Jogerősen 13 év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken azt a férfit, aki 2007-ben megfojtotta, majd elásta unokahúgát, akinek holttestére csak tavaly bukkantak rá – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Vándor Virág közleménye szerint a vádlott 2006 előtt szexuális viszonyt folytatott egy zalai kistelepülésen élő 16 éves unokahúgával, az együttlétekért pénzt és cigarettát adott a lánynak.

A sértett 2007 májusában iskola helyett a nagybátyját kereste fel, hogy pénzt kérjen tőle. Vitatkoztak, majd a férfi zsinórral megfojtotta unokahúgát, a holttestet pedig anyja házának  pincéjében elásta. Amikor a lányt szülei keresni kezdték, a keresésbe a vádlott is bekapcsolódott.

Az eltűnési ügyet 2017-ben ismét megvizsgálta a hatóság, amelynek során a vádlottat poligráfos vizsgálat alá vonták, és a férfi beismerő vallomást tett.

A vádemelés után idén márciusban tartott előkészítő ülésen a férfi bevallotta bűnösségét, de vallomástétele akadozott, az általa elmondottak nem egyeztek meg mindenben a vádiratban foglaltakkal, ezért az ügyet a bíró tárgyalásra utalta.

Pénteken, az ítélet meghozatalakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte az idő múlását és a vádlott beismerő vallomását. Súlyosító volt ugyanakkor büntetett előélete, valamint az, hogy a gyilkosságot hozzátartozója sérelmére követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik