Közélet

A Kutyapárt és az LMP beállt Baranyi Krisztina mögé Ferencvárosban

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Facebook-oldalán jelentette be, hogy Baranyi Krisztina független képviselőt támogatja a ferencvárosi polgármesteri választáson. Mint írják:

Gondolom mindenkinek megvan, hogy az ellenzék egy évig hajtogatta, hogy mindenhol megtalálják az esélyes helyi – lehetőleg független – jelöltet, aztán, biztos mert ilyen frankó dolog a politika, mégis inkább úgy döntöttek, hogy Budapesten felosztják egymás közt a polgármesteri helyeket a DK, a Momentum meg az MSZP. (A Párbeszéd nevű párt létezését nem ismerjük el.) Látványosan nem törődve azzal, hogy ki lenne az esélyes a győzelemre. Így pártembereket indítanak, sok esetben olyanokat, akiknek semmi közük az adott kerülethez vagy éppen a fél ország tudja róluk, hogy bűnözők.

Hozzáteszik: Baranyi Kriszta egyrészt elég sokat tett a kerületért, ő robbantotta ki az egész parkolási botrányt, ő intézte el, hogy elszállítsák az Illatos útról a mérgező anyagokat és  a helyi felmérésben is utcahosszal megverte a többieket.

És nekünk fontos az is, hogy vele már dolgoztunk együtt. Sikerült pl. vécépapírt csempésznünk közösen egy kórházba még egy éve

— fogalmaznak.

A ferencvárosi parkolási botrányról bővebben itt írtunk:

Fiktív hongkongi biznisz: lebuktak a ferencvárosi parkolási milliárdokra hajtó Fidesz-közeli cégek
Egykori államtitkárok bukkantak fel a nagy parkolási üzlet miatt kirobbant belháborúban, akár évekre eltilthatnak több kormánypárthoz közeli céget az üzleteléstől.

Az atv.hu értesülései szerint az LMP is beállt Baranyi mögé. Informátoruk szerint az LMP már figyelmeztetést is kapott, miszerint a nagy nehezen kiizzadott budapesti paktumból is kiszorulhatnak.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik