Sport

Egyre közelebb a végső sikerhez a Dunaújváros

A Dab.Docler kétgólos hátrányból felállva verte 6-2-re a Miskolcot a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga döntőjének második mérkőzésén.

Jól kezdett a Miskolc, de milyen jól! A Dunaújvárosban vendégeskedő Jegesmedvék ugyanis az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert, előbb Joshua Bonar lövetett gólt Nagy Gergővel, majd ugyanez fordítva is bekövetkezett.

Innentől azonban már nem volt sok oka az örömre a Miskolcnak, ugyanis a második etapban Lubos Velebny előbb kettős emberfórból, majd szimpla előnyből talált be, ráadásként Galanisz Nikandrosz is betalált, így már a Dab volt előnyben.

A magyar válogatott játékosnak a harmadik harmadban 23 másodperc is elegendő volt a gólhoz, majd következett Hegyi Ádám (emberelőnyös) és Pavuk Attila találata, így az Acélbikák 6-2-re megnyerték a döntő második összecsapását.

A találkozó zárófelvonásában verekedés tört ki, ezt követően hat játékost is végleges fegyelmi büntetéssel állították ki.

A Dunaújváros ezzel már 2-0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban. Az MJJSE hasonló hátrányból állt fel a Csíkszereda elleni elődöntőben, ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben Budaiék. Legközelebb vasárnap randevúznak a felek a Miskolci Jégcsarnokban.

Eredmény:

Döntő, 2. mérkőzés:

Dab.Docler – Miskolci Jegesmedvék 6-2 (0-2, 3-0, 3-0)
Gólszerzők: Velebny (21., 38.), Galanisz (39., 41.), Hegyi (50.), Pavuk (58.), illetve Nagy (9.), Bonar (15.)

A döntő további menetrendje:
3. mérkőzés (vasárnap): Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler 18:30 ó
4. mérkőzés (hétfő): Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler 18:15 ó

ha szükséges:
5. mérkőzés (február 24.): Dab.Docler – Miskolci Jegesmedvék 18:15 ó
6. mérkőzés (február 27.): Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler 18:15 ó
7. mérkőzés (február 29.): Dab.Docler – Miskolci Jegesmedvék 18:15 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik