Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként három olimpiát nyert, biztos abban, hogy Märcz Tamással dobogón végez majd a magyar vízilabda-válogatott a kvandzsui vizes vébén. A korábbi szakvezető a Borsnak adott interjúban elemezte a helyzetet.
„Mivel a szerbek a Világliga Szuperdöntőjét megnyerték, ott vannak Tokióban, ezért Kvangdzsuban teher nélkül pólóznak majd, és teher nélkül az érmes pozíciójuk szinte biztosra vehető. Ebből fakadóan további két vb-dobogós válogatott rajtol Tokióban – az egyik mi leszünk!”
– mondta Kemény, majd a részletekre is kitért a csapatot illetően.
Varga Dénes, azaz Dumi kis pihenő utáni visszatérésével a világ legjobb játékosával erősödtünk. Megkockáztatom: ő a pólósport Puskás Öcsije, Hárai Balázs a centerjáték kiválósága, Nagy Viktor és Vogel Soma személyében két remek kapussal rendelkezünk.
A 2019-es világbajnokság magyar szempontból július 15-én kezdődik. A 2017-es vébén Budapesten a döntőig meg sem álltak a mieink, ahol azonban Horvátország diadalmaskodott.
Kiemelt kép: Laurence Griffiths/Getty Images