Szórakozás

Beckhamék 20 év alatt a röhejesen ízléstelenből jutottak el a csúcsra

Beckhamék 20 év alatt a röhejesen ízléstelenből jutottak el a csúcsra

Bizonyos szempontból nincs unalmasabb pár Victoria és David Beckhamnél, hiszen már több mint húsz éve zavartalanul együtt vannak, nincsenek híres exeik, és bármennyire is havi szinten írják meg a bulvárlapok, hogy válni készülnek, eszük ágában sincs. Ám épp emiatt izgalmasak is, mert kevés olyan celebpár létezik, amely komolyan veszi a boldogan élnek amíg meg nem haltak szöveget. De szerencsére nemcsak annak lehet örülni, hogy ezek ketten 1999. július 4-e óta, vagyis húsz éve házasok, hanem annak is, hogy nehezen, de végre elértek odáig, hogy ne csak szerelmesek legyenek egymásba, de ízlésesen is öltözködjenek. Külsejük és ruhatáruk változását az alábbiakban húsz csodálatos fotón lehet végigkövetni.

David Beckham 1997-ben kezdett el randizni Victoria Adamsszel, akit akkor még Posh Spice-ként ismert a világ a Spice Girls miatt. Akkoriban Beckham volt a világ leghíresebb focistája, Victoria Adams pedig a világ egyik legismertebb lánycsapatának tagja, így nyilván nem volt élő ember, akit ne érdekelt volna, hogy nem sokkal később eljegyezték egymást.

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

Annyira, hogy még a gyűrűkről is készültek külön képek.

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

Ehhez képest az esküvő sajnos alul lett dokumentálva, és sok nyilvános fotó nem készült, így legyen elég annyi, hogy azon a napon is hasonlóan túlhidrogénezett volta a haja Beckhamnek.

Fotó: Dave Benett/Getty Images

Beckhamék akkori külsejére mai szemmel nagyon nehéz más jelzőt találni a röhejesen kívül.

Fotó: Dave M. Benett/Getty Images

Pedig akkoriban ez viszonylag normálisnak számított. Mármint a fejkendő az ujjatlan fodros inggel.

Fotó: Anwar Hussein/WireImage

És ez a kereszt is teljesen rendben volt, meg az is, hogy tetőtől talpig nagyon fényes és nagyon műszálas ruhákat hordtak.

Fotó: Tony Barson/WireImage

2001-ben bőven elegánsnak számított ez a megjelenés, senki nem röhögött hangosan Beckhamné ruháján, a sétapálcán, vagy a hatalmas dzsigolós galléron.

Fotó: Kevin Mazur/WireImage

Lehet, hogy első pillantásra, meg úgy a századikra is úgy tűnik, de ez a kép nem a Jersey Shore forgatásán készült.

Fotó: Lalo Yasky/WireImage

De legalább arról nem ők tehetnek, hogy egy barna, batikolt háttér előtt fotózták őket.

Fotó: Brian Aris/Live 8 via Getty Images

Ha valaki nem tudná egy szóval leírni a 2000-es éveket, annak sokat segít ez az alábbi kép, mert a megoldás egyértelműen a hidrogénszőke!

Fotó: Dave Benett/Getty Images

A másik szó pedig az önbarnító.

Fotó: Jean Baptiste Lacroix/WireImage

Néha egyébként ők voltak a laza pár, például amikor Beckham akkora sapkát hordott, ami alatt egy nagyobb falu is kényelmesen elfért volna.

Fotó: Antony Jones/UK Press via Getty Images

Az alább képen egyébként azért néznek ki ilyen jól, mert ez Vilmos herceg és Katalin hercegné esküvőjén készült.

Fotó: Getty Images

A 2010-es évek végére aztán történt valami, ami miatt Beckhamék elkezdtek kifejezetten jól öltözködni. Nyilván ekkor már muszáj is volt, hisz Victoria Beckhamből híres és tehetséges tervező lett.

Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Ken Paves Salon

Aztán persze minden esély megvan arra, hogy húsz év múlva már az alábbi szetteken fogunk hangosan röhögni.

Fotó: Mehdi Taamallah/NurPhoto via Getty Images

Ugyanúgy, ahogy most lehet nevetni ezen a képen, ami 2003-ban készült.

Fotó: Mark Mainz/Getty Images

De legalább ők elmondhatják magukról, hogy jót tett nekik a kor.

Fotó: Instagram/David Beckham

Na meg az elmúlt húsz év, ami alatt összehoztak egy ilyen családot.

Fotó: Instagram/David Beckham

Kiemelt kép: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images

Olvasói sztorik