Belföld

Ostoba módon akart ráijeszteni barátjára egy hajósi lány, bíróság elé kerülhet

Egy hajósi nő tett bejelentést 2019. február 4-én a megyei tevékenység-irányítási központba, mert a postaládájukba fenyegető levelet dobott be egy ismeretlen. Írója a feljelentő lányától pénzt követelt, illetve fenyegetőzött — számolt be a  police.hu rendőrségi honlap.

A nyomozás során kiderült, hogy a levelet maga a címzettként megjelölt lány írta, és dobta be a saját postaládájukba azzal a céllal, hogy az egyik korábbi barátját gyanúba keverve ráijesszen a fiúra. A 17 éves fiatal ugyan nem akart rendőrségi eljárást az ügyből – a feljelentést édesanyja tette –, de az első kihallgatásán eltitkolta a valóságot, és nem vallotta be, hogy az iromány tőle származik.

A rendőrök azonban kiderítették az igazságot, így a kamaszcsínynek indult történetből büntetőeljárás lett: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a fiatalkorú ellen. Őt – szabadlábon hagyása mellett – hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ügyében a nyomozás vizsgálati szakaszában a megyei rendőr-főkapitányságon a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik