Sport

Rangos tornára készülnek a Jegesmedvék

A lengyel bajnok Sanokkal és az osztrák EBEL-ben szereplő Olimpija Ljubljanával csap össze a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata a csütörtökön kezdődő Miskolc Autó Kupa felkészülési tornán.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Egri István klubelnök aról beszélt, hogy korábban nem volt ilyen erősségű torna a városban.
   
Majoross Gergely vezetőedző ehhez kapcsolódva jelezte, hogy remekül segíti a felkészülést az, hogy két ilyen szintű együttessel tudnak megmérkőzni. Szerinte a lengyel bajnok és az EBEL-ben edződő szlovén együttes ellen sem lehet kiengedni meccs közben, mert a hibákat azonnal megbüntetik. A tréner hangsúlyozta, hogy a torna is segíti azt a célt, hogy a csapat készen álljon a MOL Liga szeptember 19-i rajtjára.


 Fotó: Europress Fotóügynökség

A hármas viadalra a napijegyek ezer, a háromnapos bérletek pedig 2500 forintos áron kaphatók.
    
Egri István a sajtóeseményen a 2014/2015-ös szezonra is kitért, elmondta, hogy eddig több mint négyszáz bérlet talált gazdára, azaz az ülőhelyek egyharmada már foglalt, de reményét fejezte ki, hogy ez a szám a bajnoki rajtig emelkedni fog.      

A klubelnök szerint az augusztus vége, mint időpont még nem igazán  hokiszezon”, de mint mondta, bízik abban, ennek ellenére sok néző látogat majd ki a mérkőzésekre.    

Ajánlott videó

Olvasói sztorik