Élet-Stílus

Hamarosan állva is utazhatunk a repülőn

Kevésbé kényelmesen, ám sokkal olcsóbban utazhatnak a Ryanair rövid távú gépein azok, akik állóhelyet váltanak majd a repülőgépekre.

A Ryanair diszkont légitársaság furcsa és néha igencsak felháborító extradíjak bevezetésével már eddig is gondoskodott arról, hogy a cég neve újra és újra feltűnjön a híradásokban. A légitársaság most azt tervezi, hogy a rövid távú gépein állóhelyeket alakít ki: ezzel elérné, hogy egyszerre 40-50 utassal több férjen a repülőgépbe, az állóhelyeket pedig legfeljebb 10 euróért (átszámolva 2860 forintért) értékesítené.

Az ötlet egyelőre még a design-fázisban van, vagyis a kreatív munkatársak azon dolgoznak, hogyan tudnak olyan állóhelyeket kialakítani, amelyek megfelelnek a biztonsági előírásoknak, egyúttal kevesebb helyet foglalnak. A Ryanair ugyanis úgy tervezi, hogy 10 széknyi helyen alakítja ki az állóhelyeket. Az illetékesek még várnak az Európai Légibiztonsági Ügynökség (EASA) jóváhagyására, amint ez megérkezik, megkezdhetik a Ryanair teljes flottájának (250 gép) felújítását. A diszkont légitársaság emellett a Boeinggel egyeztet arról, hogyan tudják a biztonsági övekre vonatkozó szigorú szabályokat az állóhelyekre is vonatkoztatni. Eszerint az állóhelyen utazókat is rögzítenék biztonsági övek: csak nem a csípőnél, hanem az utaskísérők biztonsági övéhez hasonlóan, a vállon keresztül lennének a helyükhöz szíjazva.

Ajánlott linkek:

Állhatunk majd a Ryanair gépein ([origo])
Állva, szállva, kaszálva… (Gőzszelep Blog)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik