Sport

Sorsoltak a kézi-BL-ben, megvannak a Győr és a Fradi ellenfelei

Külön ágra került a Ferencváros és a címvédő Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki, bécsi sorsolásán, írja az MTI.

Az ötszörös BL-győztes győriek a szlovén Krim Mercator Ljubljana és a svéd IK Sävehof együttesével, továbbá a selejtezőtorna győztesével találkoznak a D csoportban. A szeptember 6-8-án esedékes selejtezőtornán a spanyol Rocasa Gran Canaria, a török Kastamonu Belediyesi GSK, a szerb ZORK Jagodina és a cseh DHK Banik Most szerepel majd.

A legutóbbi négy idényben negyeddöntős Ferencváros az előző kiírásban bronzérmes norvég Vipers Kristiansand, a negyedik helyezett francia Metz HB, valamint a horvát Podravka Koprivnica társaságában az A csoportba került, tehát a két magyar csapat – a legutóbbi szezonnal ellentétben – továbbjutás esetén nem játszik egymással a középdöntőben. A csoportkör négyeseiből az első három jut tovább.

A csoportkör október 4-től november 17-ig, a középdöntő pedig január 24-től március 8-ig tart. A negyeddöntő mérkőzéseit április 3. és 12. között, a négyes döntőt pedig május 9-10-én rendezik.

A csoportok

A: Metz HB (francia), Vipers Kristiansand (norvég), Podravka Koprivnica (horvát), FTC-Rail Cargo Hungaria

B: Rosztov-Don (orosz), Team Esbjerg (dán), MKS Perla Lublin (lengyel), CSM Bucuresti (román)

C: SCM Ramnicu Valcea (román), ZRK Buducnost Podgorica (montenegrói), SG BBM Bietigheim (német), Brest Bretagne HB (francia)

D: Győri Audi ETO KC, Krim Mercator Ljubljana (szlovén), IK Sävehof (svéd), a selejtezőtorna győztese

Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik