Tech

Ez lesz a világ első, 64 megapixeles kamerával felszerelt mobilja

Még májusban írtunk róla, hogy a Samsung bejelentette a 64 megapixeles ISOCELL Bright GW1 nevű képalkotó szenzort, amivel kapcsolatban úgy lehetett tudni, hogy leghamarabb talán egy 2020-ban bemutatkozó prémium modellbe építik be.

Épp ezért lehet meglepő a hír, hogy a főleg közép- és alsó kategóriás készülékeket gyártó kínai Realme vezetője közzétett egy képet a Twitteren, amit egy készülő csúcsmobillal lőttek, méghozzá 64 megapixeles kamerával. Igaz, az utóbbi időben a márka egyre magabiztosabban tapogatózik a felső kategória felé, a Realme X-re már kipattanó szelfikamerát és hátlapi triplakamera-rendszert kap 48 megapixeles főegységgel. Úgy tűnik, hogy a tétet még tovább emelik a 64 megapixeles kamerával felvértezett modellel, ami már az év második felében megjelenhet.

Az elkottyintott Realme okostelefon pedig pont a Samsung fent említett szenzorát fogja használni. Az ISOCELL Bright GW1 nevű 64 megapixeles érzékelő bár ugyanúgy 0,8 mikrométeres pixeleket rögzít, mint a gyártó jelenlegi 48 megapixeles komponense, de fizikai méretéből adódóan több fényt képes összegyűjteni. Úgy állít elő 16 megapixeles fotókat, hogy négy pixelt olvaszt össze eggyé, emellett képes dekódolni a színszűrőből érkező jelet, hogy maximális felbontású kép készülhessen. Később ezt a funkciót a cég jelenleg használt 48 megapixeles modulja is megkapja, ami legfeljebb 12 megapixeles fotókat készít.

Jönnek a 64 megapixeles kamerával felszerelt mobilok
Elképesztő szenzort jelentett be a Samsung.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik