Gazdaság

Közpénzből bővíthet közpénzből felújított kastélyt a Hódmezővásárhely környékén tündöklő cég

Sorra nyerte a Hódmezővásárhely és Makó környéki útépítéssel kapcsolatos közbeszerzéseket az a cégcsoport, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program keretében is elnyert 60 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Mezőtúr határában álló Hercegasszony kastély bővítésére — írta meg a Napi.hu a támogatottakat részletező lista alapján.

A 60 millió forintot kapacitásbővítésre kapta a Dél-Alföld Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft., a társaságnak pedig a HÓD Plast Kft.-én keresztül ugyanúgy Juhász Attila és Juhász Lóránt a tulajdonosa, mint az autópályákat építő Délút Kft.-nek. A lap szerint a kastélyt eleve uniós forrásból újították fel: az Észak-Alföldi Operatív Programból 2012-ben nyert el a HÓD Plast 322 millió forintot.

Mint írják: a cég rengeteg autópályás közbeszerzésben érintett. Áprilisban készült el a 47-es főút 3,2 kilométeres hódmezővásárhelyi keleti elkerülő szakasza, 1,84 milliárd forintból valósult meg, a kivitelező a Délút volt. Májusban pedig Duna Aszfalt, a Hódút, illetve a Délút kivitelezésében elkészült az 5 kilométeres nagylaki elkerülő út 3,3 milliárd forintból. Az ünnepélyes átadón Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is beszédet mondott. A sok elnyert közbeszerzés tavaly gyanús lett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely új polgármesterének is, aki Horváth András volt adóhatósági szakértőt kérte fel arra, hogy világítsa át az önkormányzati közbeszerzéseket.

Kiemelt kép: MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik