Nemrég hunyt el Benke László mesterszakács, a temetésén pedig Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka is megjelentek. Ekkor történt, hogy
Rengeteg kritika érkezett a képre, mondván, ez nagyon nem az a pillanat volt, amikor szelfizni kellett volna. Ezekre a kommentekre reagált Schobert egy húszperces élő videóban a Facebookon.
Elmondta, a fotó nem feltűnési viszketegségből készült:
Valahol úgy éreztem, megosztom az emberekkel, akik nem jöttek el, hogy búcsúzom egy barátomtól. Ránéztem a telefonomra, és azt mondtam: oldalról – ott álltunk megrendülve – nyomunk magunkról egy fotót, és ezt én majd kirakom, hogy lássátok, elköszöntünk egy barátomtól. Na, ennyi. Nekem ez nem szelfi.
Itt már kicsit elharapódzott az élő kommentfolyam, valaki beírta, hogy Schobert beszélni sem tud, ne magyarázkodjon – van, aki amúgy sem ismeri, ki ő. Erre a fitneszguru válaszolt:
Figyelj, Nikoletta H. (a teljes nevet nem közöljük – a szerk.), mindenki ismeri, te is ismered, azért pusztulsz itt, sajnos. Nem azért vettem le a fotót, mert elköszöntem a barátomtól, hanem mert annyi ilyen nyomorult volt, mint például Nikoletta H., hogy ezek a kommentek, ez az elfojtott düh – ami nem tud kitörni a saját nyomorult életéből, így találni kell egy bűnbakot, hogy a benne felgyülemlő gennyet le tudja vezetni – úgy éreztem, ez beszennyezi ennek az embernek az emlékét
– fogalmazott Schobert, majd elmondta:
- ha az ő temetése lesz egyszer, nyugodtan szelfizennek, de ne röhögőset, mert azok büdös bunkók,
- aki kirakja a gyereke bizonyítványát, az is egy gyökér, nem Facebookra való,
- aki őt nem szereti, mégis figyeli a közösségi médiás oldalait, az beteg, „tulajdonképpen egy elfojtott pedofil, aki tisztes tanári állásban mindig megáll az óvoda előtt, kocsiban, az óvodával szemben önkielégítést végez”,
- majd hozzátette, akik másokkal együtt gyűlölködnek rajta, azok még betegebbek.
Később kitért az elhízás veszélyeire is Schobert, végül azzal zárta a videót, a gyűlölködés, gyűlöletkeltés, irigység nem visz előre senkit:
Kiemelt kép: TV2