Élet-Stílus

Ma van az alvás világnapja

A tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken tartják világszerte az alvás világnapját. Az esemény arra készít fel, hogy az egyre rövidebb éjszakák és az óraátállítás miatt, alvásban szegény időszak következik.

Életünk harmadát töltjük alvással, de ez nem idővesztegetés, hiszen az alvás során regenerálódik szervezetünk. Kutatások szerint korábban halnak meg azok, akik az átlagos 8 óránál rendszeresen többet, vagy kevesebbet alszanak naponta. A napi hét és fél óránál kevesebb alvás egyharmaddal növeli a szív- és érrendszeri problémák, a szívinfarktus és az agyi érkatasztrófák (stroke) előfordulását.

Magyarországon is növekvő népegészségügyi problémát jelentenek az alvászavarok, amelyek a lakosság 30 százalékát érintik. Az inszomnia jele lehet, ha valaki nehezen alszik el, s léteznek úgynevezett átalvási problémák is, amikor valaki egy rossz álom vagy bármi egyéb miatt riad fel, majd képtelen újból elaludni. Egy külföldi kutatás szerint a nők általában jobban alszanak partnerük nélkül, míg a férfiaknál ez éppen fordítva van: az ő álmuk sokkal nyugodtabb és pihentetőbb, ha partnernőjük mellett töltik az éjszakát. Ennek ellenére megdöbbentő, hogy -egy felmérés szerint – rengetegen érzik úgy, hogy ritkán, vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik