Közélet

A külsőnk miatt aggódunk a leginkább

A magyarok elsöprő többsége valamilyen területen önbizalomhiánnyal küzd – derül ki a HVG Extra Pszichológia által készített felmérésből. A bizonytalanságnak a három fő területe a külső (39 százalék), a párkapcsolat (36 százalék), valamint a munkahelyi (az iskolai) sikerek és sikertelenségek (34 százalék). A döntő többség kevésbé aggódik a társadalmi státusza, a műveltségi szintje vagy a szülői teljesítménye miatt.

A válaszadók általános tapasztalata, hogy az önbizalom mértéke változékony, a legkevesebb önbizalmunk nagykamaszkorunkban van. A legkedvezőbben a barátok és a partnerek befolyásolják a legkedvezőbben az önértékelésünket, míg az anyák, apák és testvérek kevésbé.

Az anyáknak ugyan nagy a hatásuk gyermekeik önbizalmának alakulására, de legalább annyi válaszadó számolt be ennek kedvező, mint kedvezőtlen hatásról (egyharmad – egyharmad említette). 

Az apák és az általános iskolai tanárok a különféle megnyilvánulásaikkal jóval gyakrabban rombolják, mint építik a gyerekek önbizalmát (a válaszadók  egyharmada, illetve egyhatoda számolt be erről). A felmérés szerint a testvéreknek mennyire csekély, ráadásul inkább negatív hatása van az önbizalom alakulására (24 százalék érzékelt ilyen hatást, és ebből 13 százalék visszahúzó hatást).

A pedagógiai szakemberek szerint ennek fő oka egyrészről a kis korkülönbség esetén szinte „kódoltan” jelentkező, zsigeri dominancia-harc, másrészről pedig a szülők felől érkező, folyamatos összehasonlítgatás, és az emiatt kialakuló rivalizálás.

Módszertan

A nem reprezentatív online kutatást május második felében bonyolítottuk le. A mintavétel irányított volt olyan értelemben, hogy a több mint 1600 válaszadó alapvetően olyanok közül került ki, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, akiket foglalkoztatnak a személyiség, az önismeret, az önbizalom kérdéskörei. A válaszadók körében felülreprezentáltak lettek a fővárosiak, a felsőfokú végzettségűek, a magasabb pozíciót betöltők, illetve a házastársi/élettársi kapcsolatban élők. A közel 60%-ban negyven év alatti válaszadók enyhe többsége nő, háromnegyedüknek nincs gyermeke, 10%-uk pedig külföldön él. Háromnegyedük kötődik valamilyen informális (munkahelyen, iskolán kívüli) közösséghez, elsősorban baráti társasághoz – és amint az a felmérésből kiderült, ennek a ténynek nagy jelentősége van az önismeretünk és önbizalomszintünk formálódásában.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik