Foci

Újfent megégett a Milan

ac milan (ac milan, )
ac milan (ac milan, )

A piros-feketék sorozatban hetedik meccsükön maradtak nyeretlenek, ezúttal a Fiorentinába tört bele a bicskájuk a Serie A 11. fordulójában.

Pogba volt a Juventus nyerőembere

A gyenge szereplés tudatában lépett pályára Massimiliano Allegri együttese, ám a házigazdák a 16-os előterében kreativitás hiányában sorra elvéreztek, a firenzeieknek pedig 27 perc kellett, hogy egy kontra után kihasználják a vendéglátó tanácstalanságát.

Borja gurított Vargas elé egy szabadrúgást, aki bő 28 méterről egyből tüzelt, a sorfalon irányt változtató játékszer pedig a hálóban kötött ki.

Egyre mélyebben Kaka és a Milan
Fotó: AFP

A gyenge második félidőben sem maradt gól nélkül a San Siro közönsége, bár a publikum minden bizonnyal jobban örült volna, ha kedvelt csapatuk egyenlít, mintsem kétgólos hátrányba kerül.

Egy középre kanyarintott labdára rosszul lépett ki Gabriel és az üresen várakozó Borja elé bokszolta a bőrt, aki könyörtelenül a hálóba vágta azt.

A találkozó érdekessége, hogy Adriano Galliani, a Milan ügyvezető igazgatója bő 15 perccel a meccs vége előtt elhagyta a lelátót. Balotelliék a vereséggel még mindig 18 ponttal vannak lemaradva az éllovás Róma mögött, ráadásul a fővárosiak még nem is játszottak ebben a fordulóban.

A Napoli a Cataniát fogadta szombat este, s Higuainék esélyeshez méltóan 2-1-re legyőzték a soron következő ellenfelüket.

Eredmények – Serie A, 11. forduló

Milan – Fiorentina 0-2 (0-1)
Gólszerzők:
Vargas (27.), Borja (73.)

Napoli – Catania 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Callejon (15.), Hamsik (20.) illetve Castro (25.)


AC Milan 0-2 Fiorentina (All Goals) 02… by ourmatch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik