Nagyvilág

Felmentettek egy rendőrt, aki háromszor lőtt egy földön fekvő fekete férfire

Még 2016-ban történt az eset, hogy elkószált egy otthonból egy autista fiatalember Miamiben, ezért egy gondozó indult a keresésére. A 47 éves Charles Kinsey egy játék teherautóval a kezében kereste a 23 éves Arnaldo Rios Sotót, és meg is találta.

Ekkor azonban egy járókelő riasztotta a rendőrséget, mert a játékot fegyvernek nézte.

Amikor a rendőrség a helyszínre ért, akkor az egyik járőr,aki a helyszínre érkezett, azt hitte, hogy túszejtést lát. Kinsey ezért a földre feküdt, felemelte mindkét kezét, és megpróbálta elmagyarázni a helyzetet, miközben a az autista férfi mellett ülve játszott a kis teherautóval. Azonban Jonathan Aledda mindezek ellenére háromszor rálőtt Kinsey-re, aki történetesen fekete. Az esetről videó is készült, amiből három éve nagy botrány lett.

Kinsey-nek nagy szerencséje, hogy nem halt meg, és azóta fel is épült. Most az egyik Aledda ellen indított per is lezárult: a rendőrt emberölési kísérlettel vádolták, de felmentették. A rendőr azt mondta, hogy ő a fehér férfire akart lőni, azt hitte, Soto a túszejtő; szóval elég kaotikus magyarázatot adott elő, de működött. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért viszont elítélték Aleddát, akire legfeljebb egy év börtön várhat.

Kinsey és Soto kártérítési pereket is indítottak Miami városa ellen, mert mindketten azt állítják, hogy traumatizálták őket a történtek. (Slate)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik