Tudomány

Honnan származik a tűzhangya?

Az agresszív vörös hangyák terjedésének kulcsa a génjeikben rejlik.

A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy az Ázsiába újonnan betelepült tűzhangyák inkább az Egyesült Államokból érkezhettek, mint Dél-Amerikából. Eddig úgy tartották a csípős rovar az 1930-as években Dél-Amerikából hajók nehezékeként használt földben érkezhetett az Egyesült Államokba.

A Floridai Egyetem munkatársai meghatározták – szekvenálták – a vörös hangya teljes genomját. Hetvenöt különböző földrajzi területről, több mint kétezer hangyakolóniából gyűjtöttek rovarokat, amelyek eredetét többszörös genetikai teszttel állapították meg.

A hangyák eredetének ismerete azért fontos, mert megkönnyítheti az ellenük folytatott biológiai hadviselést. A megállapítás egyúttal alátámasztja annak fontosságát, hogy a kutatók megtalálják a legjellemzőbb módjait annak, hogy a hangyák miként vitetik magukat keresztül sivatagokon és óceánokon.

A tűzhangyák becslések szerint csak az Egyesült Államokban 6 milliárd dollárba “kerülnek” évente. Ebben az összegben a mezőgazdaságot ért káron kívül a rovarirtás és a megcsípett emberek orvosi költségei is benne foglaltatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik