Közélet

Zalaegerszegen és Nyíregyházán is összefog az ellenzék

Közös polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket indítanak ősszel.

Zalaegerszegen és Nyíregyházán is összefogást jelentettek be az ellenzéki pártok az őszi önkormányzati választásra.

Az MTI tudósítása szerint Zalaegerszegen az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP bejelentette, hogy közösen, de nem pártszínekben állít polgármesterjelöltet és egyéni képviselőjelölteket az önkormányzati választásra. A jelöltek személyéről nem beszéltek, de elmondták, hogy 14 pontból álló politikai nyilatkozatot írtak alá, aminek része, hogy a tehetség és a szorgalom előtérbe kerül a politikai lojalitással szemben.

Nyíregyházán hat ellenzéki párt – az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP –, valamint két civil szervezet, a helyi Függetlenek Egyesülete és a Mindenki Magyarországa Mozgalom hozott létre szövetséget. Lövei Csaba önkormányzati képviselő a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében azt mondta, Nyíregyházán új politikai kultúrára van szükség, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet kultúrájára, és ehhez várják a jó szándékú, változást akaró emberek csatlakozását.

A nyíregyházi ellenzék már döntött a polgármesterjelölt személyéről és a képviselőjelöltekről is, őket később mutatják be a médiának és a közvéleménynek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik