Belföld

Lefoglalta a Hableány roncsát a rendőrség

Kedden délután egy csepeli kikötőbe szállították a kiemelt Hableány hajót, majd a rendőrök az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, szakértők bevonásával a hajón szemlét hajtottak végre, írja a police.hu.

A szemlén négy szakterület 23 rendőre két napon át 26 órában vett részt. A rendőrök a személyi és tárgyi bizonyítékok teljeskörű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit. 

A szemle során összesen öt köbméter gázolajos vizet, két köbméter tiszta gázolajat, valamint hét köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolítottak el a hajóból.

Ahogy korábban megírtuk, a hajóban újabb holttestet nem találtak a rendőrök, a kutatásban résztvevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán folytatják a keresést.  ​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hableányt lefoglalta és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol azt folyamatosan őrzi.

A dunai hajóbalesettel kapcsolatos további cikkeinket itt találja.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik