Mi volt a legrejtélyesebb restaurálása?
Komoly fejtörést okozott Munkácsy Mihálynak a feleségéről készített portréja. A mű különlegessége, hogy a felülete tele kör alakú, kicsiny göbökkel. A restaurálás során először is meg kellett fejtenem, mik ezek. A festékréteg repedései egységesen futottak, ebből nyilvánvaló volt, hogy ezek a valamik a kép születése idején kerültek oda. Arra gondoltam, terpentin vagy alkohol fröccsent a műre, modelleztem, magam is öntöttem mindenféle folyadékot festékrétegre, de egész más mintázatot kaptam. A további vizsgálatoknál derült ki, hogy a vászon alapozásánál perbe került két bitumenes anyag, amitől pár napon belül buborékok keletkeztek. Amikor Munkácsy észlelte a bajt, azon nyomban ráfestett még egy réteget.
És ön mit tett a művel?
Leszedtem a lakkot, de magához a festéshez nem nyúltam, még a ráfestéshez sem, hiszen az minősül eredetinek.
Úgy általában mi a restaurálás célja?
Az, hogy amennyire lehet, állítsuk vissza az eredeti állapotot. Amit nem lehet, mert az anyag nem engedi, az meg úgy marad, azzal együtt kell élvezni az alkotást.
![Múzeumban robbant fel a faszobor 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/06/73903599-1024x683.jpg)
És ha megsemmisül a mű egy része?
Ha fellelünk dokumentációt az eredetiről, akkor kiegészítjük a művet. Ha nem, akkor nem nyúlunk hozzá. A kutatáshoz igénybe vesszük a modern technikát. UV-fénnyel a felületet vizsgáljuk, infratechnikával pedig mélyre hatolunk. A hordozófelületre, legyen az vásznon, fém, fa, akármi, általában előrajzolják a képeket. A közelmúltban ez segített nekünk egy tizenharmadik századi fatábla rendbe tételénél: az ábrázolt drapéria színeit ismertük, a minták egy része megvolt, a hiányzókat pedig felfedte az infra, kiderült, pontosan merre kacskaringóztak az indák és a virágok.
Létezik végzetes hiba a retusálás során?
Ha csak maga a retus nem sikerül, az nem gond, lemossuk, s mehet elölről. A hagyományos technikával készült műveknél egyetlen dolgot lehet visszafordíthatatlanul elrontani: ha túltisztítjuk. Amit lemarunk, lecsiszolunk, leoldunk, amit elpusztítunk, az nincs többé.
Mi volt a legnagyobb kudarca?
Kudarc nem volt, ha csak a lehetetlent nem tekintjük annak. A kísérletezés mindig tele aknával. Egy Bertalan nevű festő évtizedekkel ezelőtt azt találta ki, hogy vászonra pauszt ragaszt, arra krétával rajzolt, majd lefújja az egészet lakkal. Csak azzal nem számolt, hogy a pausz, amint nedvesség éri, gyűrődik, kivasalni lehetetlen. A mű, ami tőle hozzám került, kvalitásos alkotás, többször is próbálták javítani, de persze egyre rosszabb lett. Azt mondták, ha az én bicskám is beletörik, lemondanak róla. Hát, beletört. A kép maradt nálam, csak azért tartottam meg, hogy mementóként felmutathassam, példaként a lehetetlen küldetésre.
![Múzeumban robbant fel a faszobor 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/06/73903652-1024x673.jpg)
Tud olyan javíthatatlan alkotásról, ami a sérülése dacára továbbra is kiállításon látható?
Pauer Gyula Maya című, fából készült festett szobrának sok éve végigrepedt a hasa. Jó ideje a Lépésváltás című kiállításon látható, pár hónapja hatalmas durranásra lettek figyelmesek a teremőrök, amikor is továbbhasadt az alkotás. Feszültség volt a fában, helyrehozhatatlan a dolog, de a mű maradt.
Öregszik az anyag, a vászon, az alapozás, a festék, a lakk, a fa, a fém, ez természetes folyamat. Fájdalmasabb, ha lopás, baleset vagy merénylet áldozatául válik egy alkotás. Idehaza az utolsó nagy botrány 1983-ban történt, ekkor a felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeum állványain másztak be egy banda tagjai, s loptak el hét festményt, melyeket összetekertek, s zacskókban elásták.
Szerencsére hamar megkerültek a művek, különösebben nem is sérültek. Az utóbbi évtizedekben merénylet csupán egy történt, a Kiscelli Múzeumban egy vérrel festő művész alkotását fújta le spray-vel egy felháborodott látogató, aki Krisztus megalázását vélte felfedezni az alkotásban. Olyan világhíres, emblematikus szobrunk nincs, ami őrülteket őrült tettekre sarkallna, mint Michelangelo Pietája, ami a Szent Péter Bazilikában látható, s melynek 1972-ben egy magát Jézusnak képzelő magyar férfi esett neki kalapáccsal. A képrombolás utolsó időszakát a második világháború idején szenvedtük el, amikor is jobbára katonák roncsoltak királyokat, nemeseket, nőket ábrázoló műveket morális felháborodástól vezetve: általában az alakok szemét szúrták ki, szétvágták az arcukat, dühből, bosszúból, baromságból, Benczúr egy aktját a mellénél, a hasánál és lejjebb karistolták össze.
Baleset adódik?
Olyan banális események, mint hogy a takarítónő a partvis végével felsérti a felületet. Vagy egy forgolódó látogató csapja neki a hátizsákját képhez, szoborhoz.
Szállításnál történnek malőrök?
Azon vagyunk, hogy ne történjenek, olykor magunk speditőrködünk. Pár éve Budapestre kellett szállítani két nagyméretű Csontváry-képet. Nem engedtem feltekerni őket, mert attól tartottam, hogy bereped a festékréteg. Ráadásul nem vakkereten, hanem feszített kereten vannak ezek a művek, rugórendszer tartja a vásznat, ha levettem volna, nem tudható, hogyan viselkedik az anyag.
Mi lett a megoldás?
Hatalmas ládát csináltattam.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2019/06/73903682.jpg)
A kortársalkotások más restaurálást igényelnek, mint a régi művek?
Régi olajkép esetén túl nagy meglepetés nem érheti az embert, megvan a protokoll, be kell tartani, a restaurálás itt iskolai házi feladat, rutinmunka. Ami elszakadt, össze kell ragasztani, aminek a felülete sérült, ki kell kittelni, kiegészíteni. Amire van pénz, ember, idő, azt rendbe tenni nem ügy. A kortárs egész más. Megesett, hogy egy kiállításon nagyon tűnődtem az egyik modern mű előtt, amikor odalépett mellém az alkotó, s kérdezte, mit szólok. Azt válaszoltam: szerintem ön nem képzőművész, hanem előadóművész, alkotása a pillanatnak szól, mint a színház, a műve se nem közönségbarát, se nem múzeumbarát, ha vége a kiállításnak, képtelenség raktározni, hiszen efemer matériából készül, a vegyszerektől pár év alatt szétesik, elporlik. De mielőtt bárki azt gondolná, hogy bajom van a kortárs anyaggal, hadd említem a sok remekmű közül Tar Hajnalka Folyam című munkáját, ami egy tíz-tizenöt méter hosszú, egy méter széles, gémkapocsból összeállított kiváló alkotás. Vagy ott van Imre Mariann, aki betonba hímez, ő szintén nem múlandó kortársműveket készít. De ettől még az alkotásait szétszedni, szállítani rettenetesen nehéz restaurátori feladat, amit általában szerencsére elvégez maga a művész.
Filmes, digitális alkotásokat, videós installációkat hogyan restaurálnak?
Elképesztő tempóban fejlődik és hatol be a művészetbe a technika, ma már az installációk jelentős része pendrive-on érkezik, s mi igyekszünk felvenni a tempót. Van művész, aki lángszóróval égette el a festményeit, mindezt felvette videóra, VHS-re, ilyenkor természetesen nem az elszenesedett vászon, hanem a videó a műalkotás, azt kell digitalizálni.
Ön fest is?
Festettem. Valójában minden restaurátor képzőművésznek indul. A minap behoztak hozzám a szülei egy tizennégy éves kislányt, hogy a gyerek restaurátor akar lenni. Azt válaszoltam, hogy ilyen nincs, ahogy olyan sincs, hogy egy tehetségesen verselő gyerek kapásból szerkesztő akar lenni, s nem költő. Egyből a másodvonalba? Miért?
Az igazán nagyoknál is előfordul kutyaütő megoldás?
A fiatalkori művekben szinte mindenkinél gyakori a benézés. És az is megesik, hogy a művész egy számára idegen területre téved, például igen tehetséges tájképeket, állatos műveket készít, de kap néhány megrendelést emberi portréra is, elvállalja, mert jó pénz, ám nem áll rá a keze, elrontja az anatómiát.
Ilyenkor sem javíthat a restaurátor?
Nem.
![Múzeumban robbant fel a faszobor 3](https://s.24.hu/app/uploads/2019/06/73903622-1024x683.jpg)
És ha én kérem, ha teszem azt, van nekem odahaza egy sehol sem jegyzett, félamatőr, pamutgombolyagos kutyacicám, s szeretném, ha anatómiailag helyesen állna Bodri lába?
Biztos talál rá vállalkozót.
És ha egy korai Benczúrom van, ami megérett a restaurálásra?
Arra is biztos talál profi szakembert, műhelyt a piacon.