Közélet

Úzvölgyi provokávió: példátlan, amit a román nagykövet tett

Hiába kérették be a külügyminisztériumba, megtagadta a párbeszédet.

Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára azt mondta, a diplomáciában példátlan, amit a a budapesti román nagykövet tett. Emlékeztetett rá, miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, a magyarellenes provokáció miatt tiltakozó jegyzéket küldtek, bekérették a nagykövetet.

A diplomata „minden udvariasságon és barátságon túlmenően”, központi utasításra hivatkozva ezt megtagadta.

Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől.

Magyar Levente közölte: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt, jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. Az elmúlt időben kötött komoly kompromisszumokat hátterében is az erdélyi magyarság boldogulása állt. Az államtitkár szerint most megkérdőjeleződik, hogy Románia is jó kapcsolatokat akar építeni.

Miért szabadult el a pokol az Úz völgyében?
Nemzetközi botránnyá dagadt a katonai temetőnél történt magyar-román összecsapás.
MTI/Veres Nándor

A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat.

A magyar külügy egyelőre három-négy könnyebb sérültről tud.

Az államtitkár emlékeztetett: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, ahova néhány napja Ferenc pápa is ellátogatott. Magyar Levente kiemelte: Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki a „gyalázatos esetet”, adjon hiteles magyarázatot, miként történhetetett meg ez.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben.

„Temetőrablás” miatt áll a bál Erdélyben
Történelemgyártásnak nevezi Csíkszentmárton polgármestere, hogy román emlékművet avatnak a magyar katonai temetőben. 

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik