Nagyvilág

Törvényt módosíthatnak a szlovéniai magyar képviselő miatt

Szlovéniában felvetődött, hogy Horváth Ferenc, a muravidéki kisebbségi magyar parlamenti képviselő pozícióhalmozása miatt törvényt módosítanak. Az ügyben a szlovén korrupcióellenes vizsgálóbizottság már korábban Horváthtal szemben foglalt állást, ám egy állami felkérésre összehívott jogászcsoport nem talált fogást a ljubljanai parlament magyar tagján.

A magyar miniszterelnök hivatalos oldalán föllelhető 2017-es hír szerint Orbán Viktor Szlovéniában találkozott a helyi, muravidéki kisebbségi magyar érdekképviseleti szervezet vezetőjével, Horváth Ferenccel. A Havasi Bertalan sajtófőnök által közölt hír szerint a maribori találkozón Horváth, aki a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke, megköszönte azokat a fejlesztéseket, amelyeket a magyar kormány támogatott a térségben, és amelyek a határon túli magyar közösség életét segítik. A kisebbségi magyar vállalkozók vagy magyar érdekeltségű kisebb társaságok, vendéglátóipari, kisipari és agrárcégek itt valóban magyar gazdaságfejlesztési támogatásokat vehettek igénybe az elmúlt időszakban. Egy 2017-es hír például félmilliárdos össztámogatásról szólt.

A helyi magyar kisebbségi szervezet elnöke, Horváth Ferenc hálás is Orbán Viktornak. A legendák szerint – amit minden róla szóló magyar cikk megemlít – Horváth még az „Orbán-falu”, azaz Felcsút focicsapatának sálját is irodájának falán tartja.

Horváth azonban az utóbbi hetekben, hónapokban éles támadásoknak van kitéve. A szlovéniai magyarság Orbán-rajongó vezetője ugyanis nemcsak az MMÖNK elnöke, hanem a szlovén parlament egyetlen, a magyar kisebbségnek fenntartott parlamenti mandátumát is birtokolja. Horváth tisztségeit azonban a korrupció ellen fellépni hivatott szlovén állami szervezet (KPK: Korrupcióellenes Bizottság) egymással összeegyeztethetetlennek tartja. Az ügyben a szlovén parlament elnöke, Dejan Židan nemrégiben jogi szakértői bizottságot hívott össze. Az öttagú testület azonban úgy foglalt állást, hogy nincs jogi alap a Horváth elleni fellépésre, így például parlamenti mandátuma megsemmisítésére sem.

Dejan Židan. Fotó: Jure Makovec / AFP

Minderről az öttagú testület nevében Rajko Pirnat nyilatkozott. Formailag elindítható lenne ugyan egy Horváth elleni eljárás, és talán meg is foszthatnák a mandátumától a kisebbségi vezetőt, de a szlovén alkotmánybíróság a jogi szakértők szerint várhatóan megsemmisítené a döntést.

A korrupció ellen küzdő szlovén állami testület tehát hiába szólította fel Horváthot arra, hogy az egyik tisztségétől váljon meg, a magyar nemzetiségi képviselő ezt nem hajlandó megtenni. Horváth egyébként azt állítja, hogy egy Minta, d. o. o. nevű cég vezetéséről már így is lemondott.

Mindezek után most a szlovén politikusok és szakértők azon dilemmáznak, hogy törvénymódosításra lenne szükség Horváth ügyében. Ennek jegyében a szociáldemokrata Dejan Židan parlamenti elnök most pótlólagos jogi szakvéleményeket kért, és tárgyalásokat, egyeztetéseket kezdeményezett Andreja Katič igazságügyi miniszterrel is. A lehetséges törvénymódosításnak Židan szerint ki kell terjednie a lehetséges szankciókra is, ha az összeférhetetlenség szabályait sikerülne egy új törvényben világosan és egyértelműen szabályozni. Horváth Ferenc tehát egyelőre megtarthatja mindkét pozícióját, de hamarosan talán a parlament törvénymódosítása miatt meg kell válnia majd az egyiktől, ezzel az „orbánista” képviselő pozíciói romlanának Szlovéniában.

Kiemelt képünkön: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc találkozója a szlovéniai Mariborban 2017. május 20-án.
Fotó:  Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik