Sport

Borzalmasan indult a hangolódás az Eb-re, fájó lépésekre készül a kosárkapitány

Nem elégedett az eddig látottakkal Székely Norbert, az első két Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésén vesztes női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szerb-lett rendezésű Eb-re hangoló nemzeti együttes a hétvégén a spanyolországi Burgosban a törököktől 66-57-re, majd a lettektől 79-65-re kapott ki.

A török meccs után nem tudtam egyértelmű választ adni, hogy elégedett vagyok-e vagy sem. Most tudok. Nem vagyok az. Nem játszottunk jól, nem játszottunk okosan. Nem tetszett ez az egész

– kezdte elemzését a bb1.hu-nak Székely Norbert.

„Ha kikapunk húsz ponttal, akkor sem szólhattunk volna semmit. Erre nincs felmentés, nem lehet kifogás, hogy újabb játékosok estek ki sérülés miatt, hogy Raksányi Krisztina is csak pár percet tudott játszani. A mérkőzésnek egy haszna volt, megmutatta, hol a helyünk. Ebből a csapatból hiányzik a sebesség, méghozzá nagyon. Fontos kérdés lesz, miként tudunk a védekezésben ritmust diktálni, mert ezek a csapatok, amelyekkel játszottunk, nagyon komoly sebességet diktáltak védekezésben, amihez mi nem tudtunk alkalmazkodni.”

A szakvezető kifejtette, olyan döntéseket kell hozni, amelyek fájnak – méghozzá minél előbb.

„Sok összetevős a dolog, de azt gondolom, ha szűkebb rotációval, ha nagyobb taktikai repertoárral kosarazunk, akkor ez a csapat képes arra, hogy ne produkálja ezeket a hullámvölgyeket. Szűkíteni kell, és azokkal a játékosokkal dolgozni, akik alkalmasak lehetnek meccseket nyerni, mert tisztán látszik, hogy ezen az Európa-bajnokságon nehéz lesz bárki ellen meccset nyerni” – tette hozzá.

A folytatásban a magyarok a jövő héten egy csehországi tornán a házigazdák mellett Bosznia-Hercegovinával és Litvániával találkoznak, majd két itthoni mérkőzés következik Fehéroroszország ellen a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban.

A 16 csapatos kontinensbajnokságot – amely június 27-én kezdődik és július 7-ig tart – Szerbia és Lettország rendezi. A magyar válogatott a C csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.

Nyitókép: DigiSport

Ajánlott videó

Olvasói sztorik